Itt a válasz, miért éri meg a férfiaknak sört inni

Kis alkoholtartalma miatt a többi alkoholos italnál jobban oltja a szomjat
Vágólapra másolva!
Jót tesz a férfiak bélflórájának a lager típusú sör – erre jutott egy kutatás, amely szerint az italnak alkoholosnak sem kell lennie a jótékony hatás kifejtéséhez.
Vágólapra másolva!

A bélrendszerben élő mikrobák fontos szerepet töltenek be a táplálék megemésztésében, ezért is fontos, hogy megfelelő mikrobiommal rendelkezzünk.

Az Amerikai Kémiai Társaság Journal of Agriculture and Food Chemistry című szakfolyóiratában bemutatott tanulmány szerint a kutatók összesen 19, 23 és 58 év közötti férfit vizsgáltak. A résztvevőket véletlenszerűen két csoportba osztották, mindkét csoport 330ml-es kiszerelésű sört kapott. Ám míg az önkéntesek egyik fele alkoholos sört ivott, a másik alkoholmenteset. Az italokat az alanyok vacsora mellett fogyasztották, a kísérlet pedig négy héten át tartott. Ezt követően a kutatók az önkéntesek székletmintáit vizsgálták, hogy képet kapjanak a bélben lakó mikrobák állapotáról.

Forrás: pexels.com

A kísérlet végén mindkét csoportnál nőtt a bélbaktériumok változatossága, ami javította az emésztést.

A jótékony hatás annak köszönhető, hogy a sör polifenolokat és az erjesztésből származó mikroorganizmusokat tartalmaz, ezek pedig növelik a bélben lakó mikrobák sokféleségét.