50 éve robbant ki a Watergate-ügy, az egész Amerikát példátlanul megrendítő botrány

Watergate
Nixon számára nem maradt más, mint a lemondás
Vágólapra másolva!
1972. június 17-én éjszaka a washingtoni Watergate irodaházban öt személyt értek tetten a rendőrök, akik - mint később kiderült - a Demokrata Párt főhadiszállásán Larry O'Brian pártelnök irodjában éppen lehallgatóberendezéseket szereltek fel. Másnap a The Washington Post napilap kis, mínuszos hírként tudósított az eseményről, amellyel az Egyesült Államok 20. századi történetének legnagyobbra dagadt belpolitikai botrányát robbantotta ki. A Watergate-ügy néven elhíresült lehallgatási botrány miatt börtönbe került a Nixon-adminisztráció igazságügyi minisztere, a főügyész, több elnöki tanácsadó és Nixon kabinetfőnöke is. Az elnök csak úgy úszta meg az elmozdítását és a felelősségrevonását, hogy lemondott a hivataláról, az utóda pedig kegyelembe részesítette.
Vágólapra másolva!

"Amerikát a vietnámi háború és a Watergate döntötte mély válságba. Ettől kezdve senki nem hitte el azt, amit ők ott fenn mondtak."
(Kenneth Davis történész)

Furcsa betörőket füleltek le, akik nem akartak ellopni semmit

A Washingtonban, a Potomac-folyó partján álló Watergate irodaház biztonsági szolgálata 1972. június 17-én az esti órákban rutinszerű ellenőrzést tartott a munkaidő lejárta után már kiürült épületben.

Az őrök gyanúsnak találták, hogy az egyik iroda kilincsét ragasztószalaggal tekerték körül,

ezért értesítették a rendőröket. A helyszínre kiérkező járőr öt személyt fülelt le abban az emeleti irodában, ahol a Demokrata Párt választási főhadiszállása működött.

A Watergate-ház Washingtonban Forrás: Wikimedia Commons

Az előállított személyek közül az egyikről kiderült, hogy az amerikai központi hírszerző ügynökség, a CIA volt ügynöke, ám mivel nem tulajdonítottak el semmit, a rendőrség alacsony prioritású esetként kezelte az ügyet. Nem így a The Washnington Post két oknyomozó újságírója, Carl Bernstein és Bob Woodward, akiknek a betörésben részt vett egykori hírszerző, G. Gordon Liddy személye igencsak felkeltette a kíváncsiságát.

Bernstein és Woodward látták, hogy a rendőrség nem nagyon törődik a „mélyebb összefüggések" felderítésével,

éppen ezért elhatározták, hogy saját nyomozásba kezdenek.

Carl Bernstein és Bob Woodward, a the Washington Post oknyomozó újságírói, a Watergate-botrány leleplezői Forrás: Reddit

A két újságírót elősorban az érdekelte, hogy vajon ki, illetve kik bérelhették fel a CIA ex-ügynököt és társait a demokraták főhadiszállására való betörésre, illetve – mint később kiderült - lehallgatókészülékek illegális telepítésének a megkísérlésére.

Kutakodásuknak köszönhetően sikerült is egy nagyon jól tájékozott informátort találniuk, akitől megtudták, hogy a lebukott ex-ügynök szoros kapcsolatban áll a Republikánus Párttal, sőt, magával az elnökkel is. A később „Mély Torokként" emlegetett informátor számos, később perdöntőnek bizonyult tényt osztott meg az újságírókkal.

A "Mély Torok" fedőnéven emlegetett informátor, Mark Felt a Watergate-ügy idején az FBI igazgató-helyettese volt Forrás: Encyclopedia Britannica

A férfi kilétét csak Bernstein és Woodward, valamint a The Washington Post akkori főszerkesztője, Benjamin C. Bradlee ismerte. A „Mély Torok" olyan bizalmas információk birtokosának számított,

amit csak a legfelsőbb államvezetés néhány tagja ismerhetett.

( 30 évvel a Watergate-botrány után kiderült, hogy a „Mély Torok" valójában Mark Felt, az FBI, a Szövetségi Nyomozó Iroda akkori igazgató-helyettese volt.) Bernstein és Woodward a hatamas port felvert tényfeltáró cikksorozatukban egyre újabb és a Nixon-adminisztráció számára egyere kellemetlenebb információkat osztottak meg a Watergate-ügy hátteréről.

John, kellenek nekünk az információk!

A bomba akkor robbant igazán hatalmasat, amikor kiderült, hogy az öt lefülelt betörő milyen célból illetve kinek a megbízásából hatolt be a Demokrata Párt főhadiszállására. A csoportot John Mitchell akkori igazságügy miniszter bízta meg azzal a feladattal, hogy helyezzenek el „poloskákat", vagyis titkos lehallgatókészülékeket Larry O'Brian demokrata pártvezető irodájában.

Larry O'Brian, a Demokrata Nemezti Bizottság elnöke, akinek az irodájába betörtek Forrás: Wikimedia Commons/ Robert L. Knudsen - John F. Kennedy Presidential Library and Museum, Boston

A „Mély Torok" tűpontos információi alapján az is kiderült, hogy az akciót a legmagasabb helyről, az Ovális Irodából hagyták jóvá. A hírbe hozott Richard Nixon elnök természetesen élből letagadta, és közönséges hazugságnak, politikai lejárató akciónak minősítette a The Washngton Post-ban lehozott információkat, de a makacs tények egyre szorosabb hurkot fontak az elnök köré.

Richard Nixon amerikai elnök csak később keveredett gyanúba a Watergate-botrány kapcsán Forrás: Wikimedia Commons/Library of Congress

Nixon eleinte próbálta megvédeni a Watergate-ügy legfőbb konspirátorának kikiáltott közvetlen beosztottait, köztük H. R. Haldemann kabinetfőnököt, és John Erlichmann elnöki tanácsadót, de ezzel csak még jobban gyanúba keverte saját magát. Nixon, hogy meneküjön az egyre jobban terebélyesedő és a személyét fenyegető botránytól, ezért úgy döntött, "beáldozza" Haldemannt és Erlichmannt is .

A menesztett munkatársakat azonnal vád alá helyezték.

Jeb Stuart Magruder elnök tanácsadó szerint még jóval a botrány kipattanása előtt, 1972. március 30-án bizalmas megbeszélés zajlott le közte, és John N. Mitchell igazságügy miniszter között, aki Nixon újraválasztási kampányát irányította.

John N. Mitchell igazságügy minisztert a Watergate-botrányban játszott szerepe miatt börtönre ítélték Forrás: Wikimedia Commons/ Thomas J. O'Halloran/Library of Congress

Ekkor vitatták meg azt a lehetőséget, hogy lehallgató készülékeket kellene felszerelni titokban a demokraták választási központjában, vagyis a Watergate irodaházban. Mitchell azt javasolta, hogy az akció lebonyolításával a republikánus érzelmű és teljesen megbízható G. Gordon Liddy volt CIA-ügynököt bízzák meg.

G. Gordon Liddy egykori CIA-ügynöknek kulcsszerep jutott az irodaházba való betörésben Forrás: National Review

Magruder javaslatára felhívták Haldemann elnöki kabinetfőnököt, hogy kikérjék a véleményét a tervezett akcióról. Haldeman igennel válaszolt, és ekkor – legalábbis Magruder szerint - maga az elnök vette át a kagylót, és a következőket mondta Mitchellnek:

A menesztett elnöki kabinetfőnök, H.R. Haldeman Forrás: AP/AP1973/Uncredited

Haldemann és Erlichmann menesztésével azonban nem lehetett elfojtani a botrány továbbdagadását, mert a demokraták ekkor már a „fenevad", vagyis az elnök fejét követelték. 1973 januárjában szenátusi vizsgálat kezdődött a Watergate-ügyben, és a Columbia Kerületi Bíróságon is eljárás indult. Az ügyben eljáró külünleges ügyész kikérte az Ovális Irodában lezajlott összes beszélgetés felvételét, amit Nixon eleinte nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megtagadott.

Richard Nixon hiába próbált hárítani, ő is belekeveredett a botrányba Forrás: AFP

Azt is sikerült elérnie, hogy az „okvetetlenkedő" ügyészt leváltsák, azt viszont már nem, hogy ne kelljen kiadnia az inkriminált magnófelvételeket. Az elnök még ekkor is megpróbált trükközni, mert a kilenc kazettából csak hetet adott át a vizsgálóbizottságnak,

az egyik fontos hangfelvételen pedig 18 percnyi beszélgetést „véletlenül" letöröltek.

Nixon átlátszó hárítási kísérleteinek ekkor már senki sem hitt, az elnök pedig a közvélemény óriási felháborodása miatt megvetett „béna kacsává" vált.

Csak elnöki kegyelemmel kerülhette el a börtönt a volt elnök

A mélyrepülés tovább folytatódott: 1974. március elsején az egyik washingtoni esküdtszék előtt vádat emeltek a Watergate-ügy federítést akadályozó összesküvés miatt az elnök hét közvetlen munkatársa ellen, akik a „Watergate-i hetekként" híresültek el később.

Nixon Henry Kissinger társaságában, az Ovális irodában Forrás: Public Domain/Oliver Atkins

Az esküdtszék Nixont is bűnrészesnek minősítette, mint „vád alá nem helyezett" személyt.

Az esküdtszéket az elnök elleni vádemelésről a különleges ügyész beszélte le, aki arra hivatkozott, hogy az amerikai alkotmányos szabályok szerint az elnököt csak a távozása után lehet jogszerűen vád alá helyezni.

Tüntetők Nixon elnök lemondását követelik a Watergate-botrány kirobbanása után Forrás: Wikimedia Commons

A kongresszusi vizsgálóbizottság előtt sem Nixon reményei szerint alakultak a dolgok. Howard Baker szenátor a bizottság színe elé idézett Jeb Stuart Magrudernek nyíltan feltette a kérdést: „Mit és mikor tudott az elnök?" Magruder erre azt válaszolta, hogy az elnök kezdettől fogva mindenről tudott,

hiszen a lehallgatási akciót is ő hagyta jóvá.

Innentől kezdve már nem volt visszaút: a kongresszusi vizsgálóbizottság Nixon felelősségét hatalommal való visszaélésben, az igazságszolgáltatás akadályozásában, valamint az idézések átvételének megtagadásában is megállapította. Az elnök csak ekkor látta be, hogy küszöbön áll a leváltása .

Nixon számára nem maradt más, mint a lemondás Forrás: AP

Hogy ezt az amerikai történelemben péda nélkül álló megszégyenítő aktust elkerülje, három nappal később, 1974. augusztus 9-én a televízió nyilvánossága előtt - könnyek között – bejelentette a lemondását. Azt, hogy a Watergate-ügyben részt vett egykori munkatársaihoz hasonlóan mégsem került börtönbe, hivatali utódjának, Gerald Ford elnöknek köszönhette, aki egyéni kegyelembe részesítette Richard Nixont.

Gerald Ford elnök kegyelemben részesítette elődjét Forrás: Courtesy Gerald R. Ford Presidential Library/David Hume Kennerly

A Watergate-ügyre egyébként nem lett volna semmi szükség, hiszen az 1972-es kampányban Richard Nixon végig meggyőző többséggel vezetett ellenfele, George McGovern demokrata elnökjelölttel szemben. A Watergate-botrány az amerikai történelem egyik legsúlyosabb belpolitikai-erkölcsi válságát okozta, ami mélyen megrengette az amerikai társadalom saját választott vezetőibe vetett bizalmát.