Új kínai óriásszalamandra-fajt fedeztek fel

Óriásszalamandra (Andrias jiangxiensis)
Vágólapra másolva!
Új kínai óriásszalamandra-fajt (CGS) fedeztek fel kínai tudósok az ország keleti részén fekvő Csianghszi tartományban.
Vágólapra másolva!

Az Andrias jiangxiensis a Kínai Tudományos Akadémiához tartozó Kunmingi Állattani Intézetének kutatócsoportja szerint az egyetlen ismert CGS-faj Kínában, amelynek genetikailag tiszta, szaporodó populációja van. A felfedezésről szóló tanulmányt a Zoological Research című tudományos folyóiratban publikálták.

A másfél éves terepmunka alatt a kutatók a faj több mint 700 fiatal, felnőtt és lárva példányát dokumentálták. A kutatásban a Kunmingi Állattani Intézet, a Csianghszi Tudományos Akadémia, a Csianghszi Csiulingsan Nemzeti Természetvédelmi Terület és más intézmény működtek együtt.

Óriásszalamandra (Andrias jiangxiensis) Forrás: Lu, Wang, Chai, Yi, Peng, Murphy, Zhang & Che

A kínai óriásszalamandra-fajokat a kihalás fenyegti, ezért felkerültek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listájára.

A világ legnagyobb testű kétéltűjéből vadon élő egyedek száma drasztikusan visszaesett. Az akár 1,8 métert és 50 kilogrammot is elérő kétéltűek természetes élőhelyeikről már szinte teljesen eltűntek, ezzel szemben nagy számban tenyésztik őket farmokon, hogy luxuséttermeknek adják el a húsukat.