Rejtély, hogy marad életben a zsiráf, amelynek kifolyik a víz a nyakán

Ivás közben kifolyik a víz a sérült zsiráf nyakán
Vágólapra másolva!
Az ivó zsiráfok mindig pompás látványt nyújtanak! Ez a zsiráf azonban még ennél is különlegesebb volt, mivel sosem tud rendesen inni, mert folyton kifolyik belőle a víz! Ez a hihetetlen észlelés a Kapama magánvadrezervátumban történt a Nagy-Krugerben.
Vágólapra másolva!

A 28 éves túravezető, Eben Rhode szerencsés volt, hogy szemtanúja lehetett ennek a bizarr pillanatnak, és megosztotta a történetet a LatestSightings.com-mal.

"Ezen a bizonyos délutánon éppen egy oroszlánfalkát vártunk ennél a vízlelőhelynél. Ők nem jelentek meg, helyette ez a hím zsiráf tisztelt meg minket a szépségével. Elsőre semmi sem tűnt szokatlannak, hiszen a domináns bikák életük nagy részében egyedül mozognak. Így hát úgy döntöttünk, hogy egy ivó zsiráffal töltjük az időt, ami később olyan különleges és ritka, egyszer az életben megélt pillanat lett számunkra."

"Az érzelmek felkorbácsolódtak, mivel nem tudtuk, hogy abban a pillanatban szomorúak legyünk-e, vagy csak figyeljük a természetet. Hihetetlennek tűnt, hogy egy állatnak, amelyiknek ennyi fájdalmat kell elviselnie, még mindig van ereje és rugalmassága küzdeni és túlélni, miután az életben kapott egy csapást."

"Véleményem szerint a zsiráf nyakán valószínűleg egy tályog miatt jött létre a lyuk. Az állatot később is láttam a szálláshely közelében."

Ivás közben kifolyik a víz a sérült zsiráf nyakán Forrás: Eben Rhode/Kruger Sightings