Így mentenék meg a kritikusan veszélyeztetett tengeri teknősöket

közönséges cserepesteknős
A közönséges cserepesteknős a kihalás szélére sodródott
Vágólapra másolva!
A mesterséges intelligencia könnyebben észreveszi az illegális teknősbékapáncélt. Ez egy új lehetőséget jelent az illegális vadon élő állatok kereskedelme elleni küzdelemben. A SEE Shell névre keresztelt alkalmazás gépi tanulást használ, hogy 94 százalékos pontossággal azonosítsa, hogy a teknősbékahéj mintázatú fénykép valódi-e vagy hamis.
Vágólapra másolva!

Több millió teknőst pusztítottak el a páncélja miatt

Tartósságának és áttetsző borostyán és barna rétegeinek áttetsző örvénylésének köszönhetően a teknősbékapáncélt évszázadok óta használják többek között ékszerek, fésűk és edények készítésére.

– mondja Brad Nahill, a SEE Turtles teknősvédő csoport társalapítója és elnöke, valamint a National Geographic Explorer kutatója a National Geographic online portálnak.

Ékszerek is készülnek az értékes teknőspáncélból Forrás: Getty Images

A teknősbékák páncélja klasszikus értelemben nem a teknősöktől származik, hanem szinte a kizárólag a súlyosan veszélyeztetett közönséges cserepesteknőstől (Eretmochelys imbricata). Az adatok szerint 1884 és 1992 között legalább kilencmillió tengeriteknősfélét öltek meg és adtak el páncéljukért.

Ma már kevesebb mint 25 ezer tenyésznőstény maradt világszerte, pedig az állat nemzetközi kereskedelmi kereskedelmét is betiltották.

Nahill csoportja vezeti azokat az erőfeszítéseket, amely során a szakemberek modern technológiát alkalmaznak ennek az ősrégi anyagnak az illegális kereskedelme elleni küzdelemben. A teknősbékapáncélt széles körben és pontosan reprodukálják gyantával, így nehéz megkülönböztetni az igazit a hamisítványtól.

Feketepiaci értékesítése továbbra is legalább negyven országban zajlik

A SEE Turtles szervezet a Smithsonian OCIO Data Science Lab laboratórium partnereivel közösen készített egy alkalmazást, amely segíthet a súlyosan veszélyeztett teknősök hathatósabb védelmében.

A SEE Shell névre keresztelt alkalmazás a gépi tanulást használja annak érdekében, hogy 94 százalékos pontossággal azonosítsa, hogy a teknősbékák páncéljának mintázatáról készült fénykép valódi vagy esetleg hamis.

Alexander Robillard, a Smithsonian's Data Science Lab predoktori munkatársa szerint ez az első olyan mobilalkalmazás, amely számítógépes módszert használ az illegális vadon élő állatok kereskedelme ellen.

Álcserepes-teknős a Földközi-tenger vizében Forrás: Alanya Reality

Nahill szerint a teknősbékapáncél feketepiaci értékesítése továbbra is legalább negyven országban zajlik, főként Közép-Amerikában és Délkelet-Ázsiában.

A tiltott eladások túlnyomó részét a turisták teszik ki, akik különböző „teknősbéka-csecsebecséket" vásárolnak ajándékboltokban és a piacon. A szakemberek úgy vélik, hogy a most fejlesztett alkalmazás az általa nyújtott rengeteg információ miatt is értékes. Minden kép egy privát, központi adatbázisba kerül, mindegyikhez GPS-koordinátákkal, amelyek lehetővé teszik a SEE Turtles számára, hogy azonosítsák az illegális értékesítés központi helyszíneit.

– mutatott rá Nahill.

A SEE Turtles azt tervezi, hogy az ingyenes alkalmazást közösségimédia-kampányokon és más természetvédelmi szervezetekkel való partnerségen keresztül forgalmazza.

Meg tudják különböztetni az igazitól a hamisat

Bár nem vett részt az alkalmazás fejlesztésében, de Emily Miller tengerökológus egy 2019-es tanulmányában már írt a közönséges cserepesteknős kereskedelem globális léptékéről.

– magyarázta a tudós. – Egy nagyobb, központosított adatbázis hihetetlenül hasznos lesz a kereskedelmi szokások globális megértésében.

A tengeri teknősök természetvédelmi státuszuk szerint veszélyeztetett fajnak számítanak Forrás: Pinterest

A csapat eddig összesen négyezer képet gyűjtött össze valódi és hamis teknőspáncél termékekről. Ezeket a fotókat betáplálták egy számítógépes modellbe, amely elemezte az egyes képpontokat, hogy megismerje a valódi és a hamis teknőspáncél alakja és színe közötti különbségeket. Nahill szerint az

a legfontosabb különbség, hogy a valódi teknőspáncél mintázata véletlenszerű, míg a műtermékeken általában egyenletes szélű foltok vannak, esetleg ugyanaz a minta a különböző termékeken, amelyeket együtt értékesítenek.

A mesterséges teknőspáncél narancssárga árnyalata is állandó áttetszőségű.

Ezzel az új technológiával a kutatók jól meg tudják különböztetni egymástól az igazit és a hamisat, miközben úgy vélik, hogy az alkalmazás nélkül évekig tartó gyakorlásba telhet, amíg egy nem szakértő kifejlesztheti ezt a képességet.

– mondja Nahill, aki a SEE Shell-t két pár teknősbékapáncél mintás szemüvegen tesztelte és rögtön megállapította, hogy mindkettő hamisítvány.

Megtanítanák az alkalmazás szakszerű használatát

Az alkalmazáson keresztül a tudósok már találkoztak olyan teknősbékapáncélból készült termékekkel, amelyekről eddig nem is tudtak: például koktélkeveréshez használt teknőspáncélból készült pálcákra és kakasviadalhoz szolgáló sarkantyúkra bukkantak.

Az alkalmazás bizonyára értékes lesz a helyi természetvédelmi csoportok számára.

Egy, a kolumbiai Cartagenában működő teknősvédő csoport, a Fundación Tortugas del Mar már az applikáció indulása előtt sikeresen bevonta a helyi bűnüldöző szerveket a kereskedelem visszaszorításába, amivel a régióban közel 80 százalékkal csökkentette azt. Nahill szerint

a hatóságok azonban csak akkor járőröznek, ha valaki a természetvédelmi csoportból elkíséri őket, hogy segítsen azonosítani az illegális termékeket.

A közönséges cserepesteknős a kihalás szélére sodródott Forrás: Wikimedia Commons

A Tortugas del Mar azt tervezi, hogy képzést tart a bűnüldöző szerveknek az alkalmazás használatával kapcsolatban, hogy annak munkatársai gyorsabban és önállóabban dolgozhassanak a jövőben.

– hangsúlyozta David Godfrey, a Sea Turtle Conservancy ügyvezető igazgatója, akinek a munkája magában foglalja a közönséges cserepesteknősök védelmét Panamában, a kereskedelem egyik legkedveltebb pontján. – Most, hogy az emberek azonnal azonosítani tudják az igazit, az eladók kétszer is meggondolják, hogy kockáztassanak-e.

A World Wildlife Fund (WWF) segítségével a SEE Turtles célja az is, hogy a technológiát az online platformokra is eljuttassa, amelyeken az elmúlt években megnövekedett az illegális vadon élő állatok kereskedelme.