Talán még ma is létezhet az illuminátusok titkos társasága?

illuminátus
Az illuminátus rend megjelent Dan Brown Angyalok és démonok című regényében és az abból készült filmben
Vágólapra másolva!
Az illuminátusok rejtélyes társasága szinte minden, a globális titkos szervezetekkel kapcsolatos film és írásmű központi témája, amikor a világot kell megvédeni valamilyen, évszázadokkal ezelőtt kitalált titkos összeesküvéssel szemben. Gondoljunk csak arra, ahogy Nicholas Cage megvédi tőlük a Függetlenségi Nyilatkozatot a Nemzet aranya című filmben, vagy amikor Tom Hanks meghiúsítja az illuminátusok Vatikán megsemmisítésére irányuó tervétl a Dan Brown regénye nyomán készült filmben, az Angyalok és démonokban. De vajon kik voltak az illuminátusok és mi volt az eredeti céljuk? Talán még ma is aktívan működnek? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a tudósok az IFLScience tudományos portálon.
Vágólapra másolva!

Néma háború dúlt Bajorországban

Az illuminátusokat belengő titokzatosság a rend láthatatlan természetéből fakad, és a történészek szerint ezért is nehéz feltárni a velük kapcsolatos tényeket.

A világ 1776-ban mélyreható változáson ment keresztül.

A szövetség szimbóluma: Minerva baglya könyvön ülve. Nyomtatott grafika 1776-ból Forrás: Wikimedia Commons

Az Egyesült Államokban győzelemmel véget ért a gyarmati függés alóli felszabadító háború, és elkezdődtek a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának előkészületei. Amerikával szemben a Bajor Választófejedelemségben azonban egyfajta néma háború dúlt. Sok más európai nemzethez hasonlóan itt is a katolikus egyház befolyása érvényesült az ország szinte valamennyi ügyében. A 18. század a tudományos forradalom évszázada volt a tudósok igyekeztek megérteni a természeti világot abban a reményben, hogy közelebb tudják magukhoz „Isten gondolatait". A tudomány és a vallás ekkor még mélyen összefonódott, és az egyház arra törekedett, hogy a tudományos eszméket egy átfogó katolikus narratívába integrálja.

Az ember ember feletti uralmát kívánta feleslegessé tenni

Adam Weishaupt jogászprofesszor, a kiemelkedő szabadgondolkodó kifejezetten ellenezte az egyház abszolút, mindenek feletti ellenőrző szerepét. A tudós számos kérdésben haladó nézeteket vallott, így például síkra szállt a nemek közötti egyenlőség mellett az oktatásban, mert úgy vélte, hogy a nőket egyenrangúnak kell tekinteni a férfiakkal, és biztosítani kell a taníttatásukat.

Az egyház viszont szembeszállt az úgynevezett szabad gondolkodással, és az egyetemes tekintélyét veszélyeztető felforgató nézetekkel.

Ebből kiindulva Weishaupt úgy döntött, hogy a nyilvánosságot megkerülve fogja a tanait hirdetni.

Adam Weishaupt, az illuminátus rend alapítója, teológiatanár, a kánonjog szakértője Forrás: Wikimedia Commons

Weishaupt 1776. május 1-jén négy másik taggal együtt alapította meg azt a titkos társaságot, aminek az volt a célja, hogy létrehozza a szabadgondolkodók közösségét.

Pontos céljaik azonban még ma sem világosak. Egyesek úgy vélik, hogy az illuminátus rendet közvetlenül a vallás elleni küzdelemre és Weishaupt racionalista nézeteinek terjesztésére hozták létre, míg mások szerint az egyenlőség és a gondolatszabadság társadalmi előmozdítására. Megint mások úgy gondolják,

a rend azért alakult, hogy a felvilágosodás és az erkölcsi fejlődés révén feleslegessé tegye az ember ember feletti uralmát .

A válasz még ma is kérdéses, ám ami bizonyos, hogy a szervezet szigorúan ellenőrizte tagjainak erkölcsi fejlődését, és ennek alapján juttatta őket esetlegesen a rend magasabb fokozataiba.

Sosem került közel a végső céljához

A titkos Illuminátus rend hamarosan növelni kezdte tagjai számát Európa-szerte, különösen azután, hogy egy befolyásos német diplomata is belépett a rendbe, és elkezdett aktivistákat toborozni a szabadkőművesek között, ahonnan Weishaupt is jelentős ihletet merített.

A szervezet működése fénykorában a Német-római Birodalom hetven különböző városában, valamint Svájcban volt bizonyíthatóan jelen.

Johann Joachim Christoph Bode halálával az illuminátusokat többé nem lehetett feltámasztani Forrás: Wikimedia Commons/Eberhard Siegfried Henne

1784-ben a társaság egyik páholya véletlenül felfedte magát. Weishauptot radikális nézetei miatt eltávolították az ingolstadti egyetemről, a társaságot pedig - valamennyi más titkos társasággal együtt - betiltották. Az illuminátusokat ezután az illegális szabadkőműves szervezet egyik ágának nyilvánították, majd 1785-ben állítólag végleg betiltották. Weishaupt nem sokkal ezután elmenekült Bajorországból.

Károly Tivadar pfalzi és bajor választófejedelem utasítására a kormányzat elkezdte az illuminátus rend tagjainak felkutatását és eljárás alá vonását.

1787-től a társaság tagjait már halálbüntetéssel sújtották. A bajorországi betiltás után Johann Bode Weimarban tett még egy kísérletet a rend életben tartására, de a kedvezőtlen körülmények és Bode 1793-ban bekövetkezett halála végleg lezárta az Illuminátusok további működést.

Az illuminátus rend megjelent Dan Brown Angyalok és démonok című regényében és az abból készült filmben Forrás: IMBD

A szervezet így sohasem került közel a feltételezett végső céljához; a hatalom forradalom nélküli átvételéhez és az állam működésének új alapokra helyezéséhez.

Több elmélet is született a rend állítólagos továbbéléséről

Annak ellenére, amit a filmek, néhány tanulmány és mítosz sugall, a szakemberek szerint jelenleg nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy az eredeti rend még mindig létezne; ahogy arra sincs konkrét argumentum, hogy bármilyen modern szervezet kapcsolatban állna az eredeti csoporttal.

A szervezet 1785 óta hivatalosan nem aktív.

Leopold Engel: Az illuminátus rend története. (Geschichte des Illuminaten-Ordens) című művének címlapja (1906) Forrás: Wikimedia Commons/Leopold Engel

Ám 1797-ben és 1798-ban több olyan brossúra is napvilágot látott, ami azt állította, hogy az Illuminátusok talán túlélték a tisztogatást és aktívan kivehették részüket a francia forradalomból. Ezek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy még ma is gyakran felbukkannak a titkos illuminátus rend túlélésével kapcsolatos nézetek. Többen úgy vélik, hogy az Illuminátusok szervezetei titokban tovább élnek és jelenleg is a világuralom megszerzése a céljuk.Több csoport is hivatkozik az eredeti illuminátus renddel való kapcsolatára, de ezeket a híreszteléseket semmi sem támasztja alá.

Az egyik összeesküvés-elmélet: az Amerikai Egyesült Államok nagypecsétjének reverz oldala az egydolláros bankjegy hátulján; a mindent látó szem az egyik vélt illuminátus szimbólum Forrás: Wikimedia Commons

Az összeesküvés-elméletek hívei azonban továbbra is kérdéseket tesznek fel és életben tartják a mítoszt. Vajon mit csinálhatna a titkos rend, ha még ma is létezne? Most is megpróbálják irányítani a világhatalmakat?