Tizenhét éve szökött meg ez a flamingó, de köszöni, jól van

flamingó
A flamingó tizenhét éve szökött meg az állatkerből
Vágólapra másolva!
Nem kevesebb, mint tizenhét év telt el azóta, hogy egy flamingó merészen megszökött az egyik kansasi állatkertből. Csak most látták újra Texasban, több mint 1100 kilométerre a sikeres menekülésének helyszínétől.
Vágólapra másolva!

Megpróbált anélkül elmenekülni, hogy repülnie kellene

A 492-es számot viselő madár még 2005-ben menekült el a Sedgwick megyei állatkertből, miután az állattartóknak nem sikerült levágniuk a szárnyait, írta akkor a New York Times, hozzátéve, hogy a flamingó túlélése a vadonban valószínűtlenek tűnt. Sőt, egy társáról, a 347-es számú madárról, aki szintén akkor jutott ki az állatkertből, azóta nem hallottak semmit.

Ám a Pink Floydot – ahogyan a 492-es számú állatot a texasi tisztviselők becézték – ebben a hónapban egy horgász, bizonyos David Foreman észlelte, aki nagyon meglepődött az látottakon.

Rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus). Forrás:https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-phorub

– mondta Foreman a The Guardian online portálnak. – Ehelyett ez a madár úgy nézett ki, mint „egy felfújt labdán ülő láb".

Ahogy arról a szemtanú beszámolt, a madár hamarosan elkezdett „oda-vissza futkosni", és a horgásznak valahogy az volt a benyomása, hogy valahogy megpróbál elmenekülni előle anélkül, hogy el kellene repülnie.

Foreman éveket töltött azzal, hogy arról meséljen a látogatóknak, hogy a hosszú lábú, rózsaszín gázlómadarak, amelyeket a környéken látnak, valószínűleg rózsás kanalasgémek (Roseate spoonbill),

így ez az új megfigyelés a végsőkig rendítette meg azt a régóta fennálló meggyőződését, miszerint flamingók nem élnek Texas déli részén. Ahogy fogalmazott, csak megerősítette korábbi tévedését, amikor meglátta a fejet és a „csőrprofilt".

Már többször észlelték a területen

David Foremannak sikerült videófelvételeket készítenie a furcsa és különös flamingóról, amit később közzétett az interneten is, hogy különleges élményét megossza a barátaival.

– elevenítette fel a horgász, aki ezután elküldte a felvételt a texasi parkok és vadvilág osztályának, amely megerősítette a hírt a Twitteren.

Julie Hagen, a texasi parkok és vadon élő állatok osztályának munkatársa a Times-nak nyilatkozva azt mondta, hogy az észlelt állatnak a 492-es számú madárnak kell lennie, mert a flamingót – amelyet a lábára helyezett címkén található számról neveztek el – az évnek ebben a szakában már korábban is észlelték a terület környékén, ám

a flamingóknak „nem szokása a környéken lógni, ezért nincs okuk azt hinni, hogy más flamingóról lehetne szó".

Scott Newland, az állatkert madárgondozója szerint a 492-es példány még 2003-ban, körülbelül három éves korában került be a Sedgwick megyei állatkertbe; ezzel most a húszas évei elején járhat, ami egy flamingóhoz képest középkorúnak számít, bár a vadonban körülbelül negyven évig is élhetnek.

– magyarázta Dr. Paul Rose, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió flamingó-specialista csoportjának társelnöke. – Bár a madarak képesek nagy távolságokat megtenni a vadonban, de különböző helyeken meg fognak állni és a táplálékkeresésre, pihenésre és fészkelésre alkalmas területek között mozognak, mivel ezek nagyon ritkán állnak rendelkezésre, ráadásul nagyon távol vannak egymástól.

A flamingó tizenhét éve szökött meg az állatkerből Forrás/illusztráció: Pinterest

Hozzátette: ez több szempontból is különbözik a madarak megszokott és ismert vonulásától. A flamingókat a tudomány „vándorló nomádoknak" is hívja, mert ezek a szárnyasok csak szükség esetén mozognak. A szakemberek szerint

elhagynak egy adott területet és egy újat keresnek, amikor nem bőségesek ott a táplálékforrások, vagy ha az ösztönük már azt súgja, hogy eljött a szaporodás ideje.

Ebből úgy vélik, hogy az következik, hogy ha ez a bizonyos flamingó mindent megtalált volna az adott vizes élőhelyen, akkor ott maradt volna. A tudósok szerint épp ezért lesznek a flamingók általában véve meglehetősen könnyen ellátható madarak az állatkertekben.

Pink Floyd keresett és talált barátokat

Pink Floyd új, választott otthona rengeteg olyan előnyt kínál a madár számára, amelyek egy flamingót érdekelhetnek: beleértve a meleg hőmérsékletet, a bőséges táplálékforrást és a sekély vizes élőhelyeket. Már talán csak a társaság hiányzik neki.

– mutatott rá Dr. Paul Rose. – Ezek a madarak csoportosan fészkelnek, mert nagyon fontos a túlélésük szempontjából, hogy az egész csapat egy időben szaporodjon, így a legtöbb fióka képes legyen a költözésre.

Életre szólnak a flamingók kapcsolatai Forrás: Wikimedia Commons/Valdiney Pimenta

Kiemelte: a madarak társas viselkedése mintegy a „mellékterméke" annak, hogy mindegyik állatnak ugyanazon a helyen, azonos típusú táplálékkal kell táplálkoznia.

A 492-esnek nem sikerült barátot találnia, legalábbis egy ideig. Úgy tűnik, hogy Pink Floyd és egy karibi flamingó – amelyet egy trópusi vihar szele vitt a területre – 2006-ban összebarátkozott egymással, bár 2013 óta nem látták őket a másik társaságában.

Ám a madár még akkor sem lehet magányos, ha társa már elment.

Rose ugyanis nem mondaná, hogy egy vadon élő flamingónak önmagában hiányozna a társasági élet. A szakember ettől függetlenül úgy gondolja, hogy a madár valószínűleg el fog innen is költözni, hogy megpróbáljon egy másik madárcsapatot találni, mert az év megfelelő szakaszaiban továbbra is „erős költési késztetése" lesz.

Rózsaszín flamingók Forrás: AFP/Pascal Guyot

David Foreman március elején látta utoljára a 492-es flamingót, de azóta sem felejtette el az óriási élményt.

Ahogy fogalmazott, szembesült azokkal a megalázó pillanatokkal, amikor az évek során többször is azt mondta az embereknek, hogy Texasban nincsenek flamingók – erre tessék, mégis felbukkant itt egy példány.