Eddig a víz alatt rejtőzött ez a bizánci hajóroncs

hajóroncs
A terület számos értékes hajóroncsot rejt
Vágólapra másolva!
A víz alatti régészek egy bizánci hajóroncsot tártak fel az Égei-tenger keleti részén fekvő görög Számosz sziget közelében. A lelet egyike annak, a Fourni-szigetek szigetvilágában azonosított 58 hajóroncsnak, amit a görög kulturális minisztérium választott ki a további tanulmányozásra, a roncsok viszonylag magas védelmi szintje miatt.
Vágólapra másolva!

A kis görög Fourni-szigetcsoport álomszerű úticél, ám a közelmúltban egyre nagyobb figyelmet kap a szigetcsoportok partjainál történt, számos hajótörés miatt. A szigetcsoport ráadásul arról is híres, hogy

az ókori világ csomópontjának és a Földközi-tengeren áthaladó áruszállítás egyik fő útvonalának számított.

A most vizsgált roncs az úgynevezett Fygos földnyelvnél (Aspros Kavos), 43-48 méteres mélységben található, és valamikor időszámításunk szerint 480 és időszámításunk szerint 520 között keletkezett. A hajó a szakemberek szerint valamikor I. Anasztasziosz bizánci császár (időszámításunk szerint 491-518) idején szenvedhetett hajótörést.

A terület számos értékes hajóroncsot rejt Forrás: AMNA

A bizánci császár uralkodását többek között a monetáris gazdaság élénkítésére irányuló reformok jellemezték,

bár rengeteget volt kénytelen háborúzni külső és belső ellenségei ellen. Kormányzása alatt a birodalomnak azonban stabil kormánya maradt.

Az ásatásokat Giorgos Koutsouflakis víz alatti régész és egy speciális búvárcsoport vezette, akik

összesen 292 egyéni merülést hajtottak végre, ami közel 220 órányi víz alatti kutatásnak felel meg.

Ahogy arra a HeritageDaily online tudományos portálnak adott nyilatkozatban rámutattak, a homok felszínéről való eltávolítása és egy próbaárok megnyitása után a csapat hatféle amforát talált a Krímből és a Fekete-tenger partján fekvő Heraclea Ponticából, valamint több kerámia étkészletet a kis-nyugat-ázsiai Phókaia-ból.