Az elmúlt években világszerte kedvesebbé váltak az emberek

boldoság, természet, túrázás
Környezetünk védelme saját magunk megmentése és boldogságunk, egészségünk kulcsa
Vágólapra másolva!
A világjárvány és más nehéz küzdelmek közepette a remény néhány fényes foltja is fellelhető világszerte – legalábbis a kutatók és szakértők által nemrég közzétett 2022-es világboldogság-jelentése (World Happiness Report) szerint. A dokumentumot az Egyesült Nemzetek Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata állította össze a Gallup World Poll adatai alapján. Az idei jelentés mintegy ezer válaszadó válaszait gyűjtötte össze a résztvevő 156 ország mindegyikéből.
Vágólapra másolva!

Bár az új koronavírus-járvány folyamatos hatásai számos problémát okoztak világszerte, az emberek egymás iránt tanúsított támogatása és jóindulatának megnyilvánulása nőtt – számoltak be a tanulmány szerzői.

– mondta John Helliwell, a kanadai British Columbia Egyetem közgazdásza a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Az idegenek megsegítése, az önkéntesség és az adományozás jelentősen megnövekedett a világ minden részén, és majdnem 25 százalékkal haladta meg a járvány előtti szintet.

Hozzátette: mivel a betegségek és a háború továbbra is kihat a jólétre, a most kapott eredmények talán emlékeztetnek arra, hogy van még remény az emberiség számára, és hogy a megpróbáltatások idején össze lehet fogni.

Szakemberek szerint a jóindulatnak ez a növekedése, amely különösen emelkedett az idegenek megsegítésére, erőteljes bizonyítéka annak, ahogy az emberek reagálnak a rászorulókkal kapcsolatban, ezáltal több boldogságot teremtenek a kedvezményezettek számára.

Az országokat tekintve Finnország lakossága volt a legboldogabb, majd őt követte Dánia, Izland, Svájc és Hollandia Forrás: pexels.com

Az országokat tekintve Finnország lakossága volt a legboldogabb; zsinórban ötödik éve, hogy a nemzet tartja az első helyet. A második helyen Dánia végzett, majd Izland, Svájc és Hollandia zárta az első ötöt.

A jelentést készítő csapat úgy véli, hogy a nagyobb bizalom, a társadalmi kohézió, a munka és a magánélet közötti egyensúly, valamint az ingyenes oktatás és egészségügy a legfontosabb tényezők,

amelyek miatt a skandináv országok minden évben előkelő helyet foglalnak el a dokumentumban.
Míg a pozicionálás nem változott sokat a tavalyi évhez képest,

a boldogság terén a legnagyobb növekedés Szerbiában, Bulgáriában és Romániában volt tapasztalható.

A boldogságmutatók legnagyobb csökkenése Libanonban és Venezuelában, valamint Afganisztánban volt megfigyelhető.

A World Happiness Report célja a boldogság és a jólét népszerűsítése, valamint az erről szóló számadás. Miközben a kutatók folyamatosan is új meglátásokat fedeznek fel azzal kapcsolatban, hogy mi tesz minket boldoggá, a boldogságunk vagy annak hiánya továbbra is nagyban függ a környezeti tényezőktől és a körülöttünk zajló eseményektől.