Aki egy hordóban lezuhant és túlélte a Niagara-vízesést

Annie Edson Taylor a hordójával és macskájával pózol

Képzeljünk el egy másfél méter magas hordót, amely egy különösen alattomos helyszínen küzd az elemekkel: a Niagara folyóban úszik a zuhanásra felkészülve, közvetlenül a vízesés felett. A hordóban pedig egy hatvanhároméves özvegy, Annie Edson Taylor rejtőzik: a munkanélküli tanárnő aki egy amatőr vakmerőségével készül a „nagy dobásra", hogy csaknem 160 métert zuhanva átkeljen a vízesésen.

Anyagilag próbált segíteni magán

Annie Edson Taylor olyan illuzionisták, szabadulóművészek és bűvészek korában vált híressé a századfordulón, mint Harry Houdini vagy épp a Föld legnagyobb showjaként emlegetett Ringling Bros. and Barnum & Bailey utazócirkusz. A 63 éves nő azonnal a címlapokra került 1901. októberének végén, amikor

hihetetlen bátorságáról számot adva „lecsorgott" a Niagara-vízesésen a saját tervezésű tölgyfa hordójában.

A Niagara-vízesés légi fotója Forrás: GeoEye

Majdnem 160 métert zuhant az alatta lévő sziklák és a tomboló víz felé, mert abban reménykedett, hogy a merész de életveszéyes vállalkozásának köszönhetően egy sokkal gazdagabb jövő vár rá.

Csodával határos módon életben maradt, amivel ő lett az első és legidősebb ember, aki leerszkedett Észak-Amerika legnagyobb vízhozamú vízesésén.

Houdini számos börtönből és bilincsből szabadult ki Forrás: Wikimedia Commons

Emellett Annie Edson Taylor az egyetlen nő, akinek teljesen egyedül sikerült végigvinnie a nyaktörő „mutatványt". A munkanélküli tanárnő később elmondta, hogy a Michigan állambeli Bay Cityben lévő otthonából utazott a helyszínre, hogy „anyagilag segítsen magán", valamint hogy támogatni tudja két barátját, akik szintén nehéz időket éltek akkoriban. Taylor a nyaktörő kalandjával a korabeli érdeklődést kiaknázva próbált meg anyagilag javítani az életén.

A „Víz istennője" becenevet kapta az életveszélyes mutatvány után

A híres zuhatag sokféle vakmerő kísérlet helyszíne volt a századfordulón. Néhány kaszkadőr azzal szerzett hírnevet magának, hogy csónakokban vagy kötélen próbált meg átkelni a vízesés felett, de akadtak, akik az életükkel fizettek a vakmerő kalandért, így például egy híres úszó is, a La Manche csatornát segítség nélkül átszelő Matthew Webb kapitány, aki 1883-ban a Niagara-zuhatagban fulladt meg.

Korábban még senkinek sem jutott eszébe, hogy egy hordóban próbáljon meg „lecsorogni" a félelmetes vízesésen.

Taylor a rendkívüli vállalkozásával azoknak a környékbeli látogatóknak az érdeklődését akarta felkelteni, akik a közeli Buffalóban rendezett 1901-es pánamerikai kiállításra érkeztek.

A Niagara-vízesés két fő részből áll, amiket a Kecske-sziget választ el: a Patkó-zuhatag a határ kanadai oldalán és az Amerikai-zuhatag az amerikai oldalon Forrás: Wikimedia Commons/Saffron Blaze

Villámcsapásként jött az ötlet: átkelek a Niagara-vízesésen egy hordóban

– írta Taylor az 1902-ben publikált emlékiratában, az „Over the Falls"-ban, amelyet 10 centért árúsított a mutatványának helyszínéhez közeli strandon.

Annie Edson Taylort a sikeresen végződött kaland után országszerte hírességként ünnepelték, és a „Víz istennője" illetve a „Köd királynője" becenevekkel illeték. Emléke mind a mai napig él: a leszármazottai által kiadott 1990-es életrajzban például „A hölgy, aki meghódította a Niagarát" címmel írták meg Annie Edison Taylor történetét.

„Nemzetünk nagy hősnője vagyont és hírnevet is nyert. Most az emberek az egész teremtésben dicsérni fogják ezt a jeles hölgyet" – írták róla.

Annie Edson Taylor, az első emberről, aki túlélte a Niagara-vízesés feletti hordóban tett utazást 1901. október 24-én Forrás: Wikimedia Commons/Francis J. Petrie

Emlékiratának bevételei rövid időre ugyan rendezték a vagyoni helyzetét, de tűnékenynek bizonyult az így szerzett anyagi biztonság .

Végül újra szembe kellett néznie a szegénységgel, és elfeledve halt meg 1921. április 29-én.

A The Buffalo Express egyik nekrológja szerint „kitartóan követte a balszerencse, és gátlástalan menedzserek használták ki a zuhanás utáni reklámtúrák során". Végül még a hordóját is ellopták.

Kalandvágyát szinte semmi sem csillapíthatta

Anna Edison 1838. október 24-én született Merrick és Lucretia (Waring) Edison tizenegy gyermekének egyikeként, akik virágzó gazdaságot vezettek New York Finger Lakes régiójában. Az 1990-es életrajza

Anna-t álmodozó hajlamú fiatal nőként írja le, akit nem érdekeltek a hagyományos női szerepek, sokkal inkább a szabadtéri sportokat kedvelte;

és akit „a kalandtörténetek iránti olthatatlan szomjúság táplált". Ezek az álmai pedig hamarosan túlnőttek a környezetén.

Annie Edson Taylor a hordójával és macskájával pózol Forrás: Wikimedia Commons/GG Bain News Service

Bár tizennyolc évesen férjhez ment, ezt hamarosan megbánta.

Később azt mondta, hogy a férje, David Taylor inkább egy kedves barátja volt, aki nem sokkal az esküvő után meghalt. Anna ezután városról városra vándorolt, és néha veszélybe is került. Túlélt egy tűzvészt és egy földrengést Dél-Karolinában, valamint egy postakocsi kirablását is, amivel Texas vidékén utazott.

Akkor sem volt hajlandó átadni a pénzét, a ruhájába elrejtett mintegy 800 dollárt, amikor a rablók fegyvert szorítottak a fejéhez.

Taylor 1898 körül telepedett le Bay Cityben, ahol táncot és illemtant tanított a környék jómódú polgári családjainak. Az iskolájából származó bevételek azonban hamarosan megcsappantak, ezért Taylor más pénzkereseti lehetőségek után nézett.

Biztonságban, néhány zúzódással élte túl a zuhanást

Ekkor olvasott az 1901-es pánamerikai kiállításról, és elhatározta, hogy olyasmit tesz, amit korábban még soha senki. Pedig a 63 éves Taylor ránézésre nem tűnt kalandornak: a kissé testes őszülő nő még a saját koráról is hazudott mert azt mondta az újságíróknak, hogy a negyvenes évei elején jár.

A hordót, amivel vízre kívánt szállni, ő maga tervezte.

Taylor hordójának másolata Forrás: Wikimedia Commons

Először vázlatokat és egy prototípust készített kartonból illetve kötélből. A végső eszközt egy söröshordókat gyártó helyi céggel építtette meg, amihez minden fadarabot ő maga választott ki. Az elkészült hordó egyenetlen és hosszúkás volt, a legszélesebb pontján több mint másfél méter, és mindkét végén elvékonyodott.

Összesen tíz fém abronccsal rögzítették és egy üllővel nehezítették, hogy függőlegesen maradjon a „vizes pályán".

A leereszkedési kísérlet délutánján miután Taylor bemászott, friss levegőt pumpáltak a hordóba, majd lezárták. A hordót a Niagara folyó kanadai oldaláról, a Horseshoe-vízesés felé vontatták, a mutatvány helyszínére, amely a három vízesés közül a legnagyobb. Itt elengedték a hordót, amelynek belsejében Taylor máris a zuhatag felé sodródott: a nőt csak a teste köré helyezett párnák védték.

A Niagara-vízesés 1903-ban Forrás: Wikimedia CommonsInternet Archive Book Images

"Úgy éreztem, mintha megfulladnék – írta később az emlékirataiban. - De elhatároztam, hogy bátor leszek."

A hordó megfordult, és gyorsan a zuhatag széle felé kezdett sodródni, miközben egyre hangosabb lett a közeledő vízesés zúgása.

Amikor elértem a szélét, a hordó azt tette, amit előre megjósoltam

– emlékezett vissza később. – Egy pillanatra megállt, majd szörnyű zuhanásba kezdett-idézte fel az izgalmakkal teli pillanatot.

Másodpercekkel később a háborgó vízbe csapódva alásüllyedt, a hordó pedig forogni kezdett. A víz ekkor elkezdett beszivárogni a belső térbe, a hordó pedig „mint egy nyíl az íjból", az egyik szikláról nagy sebességgel visszapattant a kanyarba.

A bravúrt később csak néhányszor tudták megismételni

Taylor nem sodródott sokáig. A hordót a készenlétben álló csónakosok gyorsan kirángatták a vízből, feltépték a fedelét, és megdöbbenten emelték ki a tengeri betegnek látszó nőt, akinek a fején vágások és zúzódások éktelenkedtek. Az amerikai és kanadai oldalon álló nézők tömegei döbbenettel figyelték az eseményeket.

Te Jó Isten! Életben van!

– kiáltotta el magát az egyik megmentője, Carlisle Graham.

Taylornak segítettek a partra szállni, miután túlélte a zuhanáson Forrás: Wikimedia Commons/Teresa Lasher Collection

A korábbi munkanélküli tanárnő hihetetlen sikerének hírét megafonon keresztül osztották meg a bámészkodó tömeggel, közben pedig a The Maid of the Mist gőzös ünneplésképp megszólaltatta a kürtjét. A Boston Globe újság néhány nappal később azt közölte, hogy

Taylor olyan bravúrt hajtott végre, amelyet „soha senki sem kísérelt még meg, kivéve az öngyilkosokat".

Ám ahogy teltek múltak az évek, Taylor bravúrjának az emléke is megfakult, elhomályosultak a nagy kaland részletei. Így például a későbbi jelentések szerint október 21-én történt a mutatvány, de a legtöbben, köztük a The Times is azt írta, hogy október 24-én, Taylor születésnapján.

Maga Taylor egyelen egyszer tért a vízeséshez az 1910-es években, ahol az emlékiratait árulta és a hírnevét kihasználva megpróbált újabb pénzkereseti lehetőséghez jutni.