Hatékony a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina a HIV-fertőzöttek szervezetében

"Ami csak úgy megtörténik" - AIDS elleni kampány a kilencvenes években
Vágólapra másolva!
Nagyfokú, 79 százalékos hatékonyságot mutat a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina a HIV-fertőzöttek szervezetében - ismertette a kutatási eredményeket hétfőn az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap
Vágólapra másolva!

Az orosz oltóanyagok terjesztését finanszírozó RFPI felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) és az AIDS elleni küzdelem és megelőzés moszkvai központja által végzett kísérletek, s a The Lancet című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint

a Szputnyik V a világon az első olyan koronavírus elleni vakcina, amely igazoltan hatékony az antiretrovirális gyógyszerekkel kezelt HIV-fertőzöttek szervezetében. A HIV-vírus okozza az AIDS betegséget.

A tanulmányt több, mint 24 ezer, antiretrovirális kezelésben részesülő HIV-fertőzött részvételével végzett kísérletek után publikálták.

Az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A Szputnyik V e páciensek csoportjában

több mint 90 százalékos hatékonysággal vette elejét a HIV-fertőzöttek kórházi kezelésének,

és 97 százalékot is meghaladó hatékonysággal akadályozta meg a koronavírus-fertőzés súlyos, illetve közepes nehézségű tüneteinek kialakulását az immunhiány-vírussal (HIV-vírussal) fertőzötteknél.

"Ami csak úgy megtörténik" - AIDS elleni kampány a kilencvenes években- illusztráció Forrás: profiles.nlm.nih.gov


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi adatai szerint a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló HIV-betegek esetében a halálozási arány meghaladta a 23 százalékot.