A betegségeknek is ellenáll ez a hazai szőlőültetvény

szőlő
A talajművelési gyakorlat módosíthatja a szőlőtőkék alatti mikroszkopikus élővilágot
Vágólapra másolva!
A Pécsi Tudományegyetem és a Varga Pincészet Kft. részvételével alakult konzorcium célja, hogy a legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesszenek – tájékoztatta a PTE szerkesztőségünket.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az egyetem tájékoztatott, a projekt eredményeképpen létrejön egy 6,5 hektáros rezisztens, vagyis a legjellemzőbb betegségeknek ellenálló szőlőültetvény a Balaton-felvidéken, amely számos információt biztosít a szőlőfajták helyi adaptációjáról, termesztés-technológiai értékeiről.

– mutattak rá a szakemberek. – A klímaváltozás következtében egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőültetvények védelme a kórokozókkal és kártevőkkel szemben, melynek a hagyományos szőlőfajták esetében egyre nehezebben, egyre több pénz és energia ráfordításával tudnak csak megfelelni a szőlőtermesztők.

Hozzátették: ezen szőlőfajták csökkentett növényvédelem mellett, illetve megfelelő növény-kondicionálási technológia mellett nagy biztonsággal termelhetők. Úgy vélik,

amennyiben a jelen projektben vizsgált szőlőfajtákból piacképes termék válik, egy reális új alternatíva állhat rendelkezésre a hazai, illetve a nemzetközi szőlő és bor ágazat számára.

A projekt alkalmazható eredményei a három szőlőfajta kutatási eredményeken alapuló termesztéstechnológiájának kidolgozott leírása, ami a gazdákat segíti az elérni kívánt borstílus, borkategória megteremtésében.

A klímaváltozás következtében egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőültetvények védelme a kórokozókkal és kártevőkkel szemben Forrás/Illusztráció: Kovács Barnabás

A közleményből kiderül, hogy a fejlesztendő rezisztens szőlőfajták termesztésbe vonásával, valamint azok termesztéstechnológiájának kidolgozásával egyrészt a kijuttatott növényvédőszerek mennyisége jelentősen, akár 80-90 százalékkal is csökkenthető, másrészt

a permetezések nélkülözésével csökkenthető az erőgépek okozta jelentős üzemanyag és károsanyag kibocsátás, így csökken a légkörbe kibocsátott üvegház-hatású gázok mennyisége.

További cél a tudatos élelmiszerfogyasztás, a környezetünket kevésbé terhelő gazdaságok népszerűsítése, valamint a hazai termékek, hazai innováció támogatása.

A projekt termékeken felüli eredménye a három szőlőfajta kutatási eredményeken alapuló termesztéstechnológiájának és borászati technológiájának kidolgozott leírása.