A vadonban már kihalt kardszarvú antilopok érkeztek hazánkba

kardszarvú antilop
Újraéled a vadonban a ritka antilopfaj
Vágólapra másolva!
Két kardszarvú antilop érkezett februárban Lipcséből a debreceni Nagyerdőbe. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája szerinti vadon kihalt besorolás mellett szerepel a washingtoni egyezmény (CITES) nemzetközi kereskedelemmel szemben védettséget nyújtó I. mellékletében is.
Vágólapra másolva!

Két antilop érkezett Debrecenbe az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében érkezett. Az állatkert Afrika-panoráma kifutójában már megtekinthető a Katja és Kirsten névre hallgató hatéves anya és kétéves lánya.

– hangsúlyozta Nagy Gergely Sándor, a helyi állatkert vezetője. – A tenyészeti sikereknek köszönhetően a világ állatkertjei népes állománynak adnak otthont, és már 1985 óta aktívan részt vesznek a visszatelepítési programokban.

A természetvédők dolgoznak a ritka antilopfaj újjáélesztésén a vadonban Forrás: Wikimedia Commons

A debreceni állatkert 2009-ben kezdett a faj tartásába a hazai állatkertek közül egyedüliként, és az akkor érkezett pár mindkét tagja szép kort élt meg. Nagy Gergely Sándor reményei szerint hamarosan sikerül megfelelő hímmel kiegészíteni a debreceni csapatot, amely így bekapcsolódhat majd a fajmegőrzési célú tenyésztésbe is.

Az egykor egész Észak-Afrikában elterjedt kardszarvú antilop (Oryx dammah) nevét szablyaszerűen görbülő, hegyes, átlagosan egy méter hosszú szarváról kapta.

Testfelépítése és táplálkozása remekül alkalmazkodott a sivatagos és félsivatagos élőhelyekhez és az esetleges vízhiányhoz: 46 fokos testhőmérséklet mellett sem kezd verejtékezni, így akár hónapokig is megél ivóvíz nélkül, pusztán az elfogyasztott fűfélék nedvességtartalmát hasznosítva.

A természetben egy-egy domináns bika által vezetett, maximum 40 fős csordákat alkot, amelyek akár több száz kilométert is vándorolnak megfelelő legelőhely után kutatva.

A természetes élőhelyéről való eltűnésének oka a legeltetés miatti élőhelyvesztés és táplálékhiány, illetve a túlzott vadászat. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája szerinti vadon kihalt besorolás mellett szerepel a washingtoni egyezmény (CITES) nemzetközi kereskedelemmel szemben védettséget nyújtó I. mellékletében is.