Így vigyázhatunk a postaládákban fészkelő széncinegékre

Great tits (Parus major) tiff, Regional Natural Park of Northern Vosges, France Regional Natural Park Flap wings Aggressiveness Fly (to) Low angle shot Biosphere reserve Parus Great Tit (Parus major) Pair One-on-one Underneath shot Vosges du Nord (Regiona
A széncinege csak látszólag békés madár
Vágólapra másolva!
A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME); a tájékoztatás szerint a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára fel kell szerelni alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint érdemes felfüggeszteni egy tájékoztató kiírást is a postás számára - tudatta az egyesület hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez minden évben érkeznek információk postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá, ezt követően a nyár második feléig előfordulhat - olvasható a közleményben.

Mint írják, a madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű B típusú mesterséges odúkkal előzhető meg.

Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Gyakoriságának hátterében többek között változatos tápláléklistája, szaporasága, valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll. Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét egyebek mellett vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, valamint kandeláberben is.

Forrás: Biosphoto via AFP/Michel Rauch / Biosphoto/Michel Rauch

A közlemény szerint a "techno-fészkelés" hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.