Római kori falu maradványait találták meg a brit gyorsvasút építésénél

Régészek tárják fel a falu maradványait
Vágólapra másolva!
Római kori falu maradványait találták meg a nagy sebességű brit vasútvonal (High Speed Two - HS2) építése során Northamptonshire közelében.
Vágólapra másolva!

A maradványok alapján megfigyelhető, hogyan fejlődött egy vaskori falu jómódú római kereskedővárossá - írja a BBC.

A Chipping Warden falu melletti ásatás során talált nyomok szerint a települést időszámításunk előtt 400 körül alapították és több mint 30 körházból állt. A római korban, 300 és 400 körül új kőépületekkel és utakkal bővült.

Az itt talált fekete talaj alapján Blackgrounds-nak nevezett lelőhely egyike annak a több mint száznak, melyeket 2018 óta London és Birmingham között tártak fel a régészek, de ez az egyik leglenyűgözőbb.

Régészek tárják fel a falu maradványait Forrás: HS2/PA

Egy széles út mentén több mint 300 római érmére bukkantak. Ez alapján feltételezhetően jelentős volt a kereskedelem a térségben, amikor a falu jómódú várossá fejlődött. A tíz méter széles út szintén arra utal, hogy a településen nagyon sűrű volt a forgalom. A lelőhely a régészek szerint háztartási és ipari területre osztható, műhelyek, kemencék és jó állapotú kutak nyomai is fennmaradtak.

A terület egyik részén a föld világos vörös színű. Ez arra utalhat, hogy itt égetés történt, például kenyérkészítés zajlott, fémmegmunkáláshoz szükséges öntödék vagy kemencék működtek itt.

Az ásatások során előkerült tárgyak tanúskodnak a lakosság jómódjáról: üvegedények, gazdagon dekorált kerámiák, ékszerek és még a galenit nevű ásvány nyomai is. Ezt az anyagot összezúzva és olajjal keverve sminkként használták. Egy fél bilincset is feltártak, eszerint létezett a bűnözés vagy a rabszolgamunka a területen.

"A lelőhely jelentősen átformálja a római kori vidékről alkotott elképzeléseinket. Egy ilyen jó állapotban megmaradt, nagy római út és a számos jó minőségű lelet feltárása igazán különleges dolog, ezek sokat mesélnek azokról az emberekről, akik itt éltek" - mondta James West, a feltárást végző MOLA Headland Infrastructure munkatársa.

A HS2 hálózat London és több észak-angliai nagyváros - köztük Birmingham, Leeds és Manchester - között épülne meg, 56 milliárd fontos (19,8 ezer milliárd forintos) költségvetéssel. Az első szakasz átadását 2026 végére tervezik London és Birmingham között, a másodikét pedig 2032-2033-ra London és Leeds, illetve London és Manchester között.