Ezért került veszélybe az európai vörös mókus

mókus
Mókus (Sciurus vulgaris).
Vágólapra másolva!
Az éghajlati válság leküzdése és a biológiai sokféleség előmozdítása érdekében bővítik a tűlevelű ültetvényeket az Egyesült Királyságban. Az intézkedések azonban veszélybe sodorták az egyik kulcsfontosságú fajt, amely ráadásul védelem alatt is áll: az európai vörös mókusokat.
Vágólapra másolva!

A nyusztok nem rendelkeznek változatos táplálékforrással

A vörös mókusoknak több fenyegetéssel is szembe kell néznie, többek között a keleti szürke mókusok térhódításával, amely az Egyesült Királyság nagy részén a kihalás közelébe sodorta a fajt. A szakemberek úgy gondolták, hogy ezek az állatok jobban fognak majd boldogulni a tűlevelű élőhelyeken, mivel az ilyen erdők táplálékforrásai általában a kis magvú tobozokra korlátozódnak, amelyeket a vörös mókusok jobban kedvelnek, mint szürke rokonaik.

Mókus (Sciurus vulgaris). Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/mit-csinal-a-mokus-telen

Az új kutatások azonban kétségbe vonták ezt az elképzelést, ugyanis beemelték a történetbe a nyusztokat.

Ezek az őshonos ragadozók ugyanis egészen a közelmúltig csak igen kis számban fordultak elő, akárcsak a vörös mókus. Az egyedszámuk helyreállítása azonban mindent megváltoztatott.

A Proceedings of the Royal Society B tudományos szaklapban publikált új kutatás megállapította, hogy a tűlevelű ültetvényeken élő nyusztok nem rendelkeznek változatos táplálékforrással, ezért vörös mókusokat zsákmányolnak, ami fenyegetéssé teszi a jelenlétüket.

A tűlevelű ültetvényeken nagyon kevés a biológiai sokféleség

A kutatás során a belfasti Queen's University és a St Andrews University tudósai az Ulster Wildlife szervezet és állampolgárok segítségével kameracsapdákat használtak. Öt év alatt több mint 700 helyszínt vizsgáltak meg Észak-Írországban, vörös mókusokat, szürke mókusok és nyusztokat kerestek.

A nyuszt az összes erdőtípusban megtalálható Nyugat-Európától Szibériáig Forrás: Picasa

– mondta Dr. Joshua Twining, a kutatás vezető szerzője, a belfasti Queen's University munkatársa a The Guardian online tudományos portálnak. – A tűlevelű ültetvényeken azonban nagyon kevés a biológiai sokféleség vagy az alternatív zsákmány és nincs menedékhely sem, így a nyusztok vörös mókusokra vadásznak, hogy életben maradjanak.

Az új kutatás szerint az erdőgazdálkodóknak újra kellene gondolniuk, hogy előnyben részesítik-e a tűlevelű ültetvényeket az őshonos, széles levelű fákkal szemben.