Vágólapra másolva!
85 millió éves, borostyánba zárt ízeltlábúakat fedeztek fel az ELTE és a Magyar Természettudományi Múzeum kutatói a Veszprém megyei Ajkán. A gazdag leletanyagból elsőként vizsgált pók- és pattanóbogár-zárványok a tudomány számára új fajokat képviselnek. Különlegességüket az adja, hogy a földtörténet olyan időszakából származnak, melyből csak rendkívül kevés borostyánzárvány ismert, így a felfedezett új fajok evolúciós szempontból fontos hiátust töltenek ki.
Vágólapra másolva!

Pókok és pattanóbogarak, amelyek a dinoszauruszok kortársai voltak

A Magyar Természettudományi Múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai hazai és külföldi kutatókkal együttműködve vizsgálták a Veszprém megyei Ajka mellől előkerült késő-kréta korú borostyánzárványokat, amelyek még a dinoszauruszok korából származnak.

A borostyán az egykor élt növények fosszilizálódott gyantája,

mely olykor apró állatok és növények maradványait, úgynevezett zárványokat tartalmaz.

A tudomány által eddig vizsgált legnagyobb ajkait darab, amely megkövesedett kréta időszaki gyanta Forrás: Szabó Márton

A most megvizsgált, 85 millió éves borostyánkőben lapuló több tucat, jobbára mikroszkopikus méretű zárvány közül először egy pókot és egy pattanóbogarat választottak ki a kutatók, mindegyikük elemzéséhez más-más kutatói gárdával kellett együttműködni, akik speciális képalkotási eljárásokkal tárták fel a kő belsejét.

Egy világhírűvé lett bakonyi dinoszaurusz, a Hungarosaurus rekonstrukciója. A most felfedezett ízeltlábúak kortársa volt Forrás: MTM

A munka a veszprémi Pannon Egyetemen kezdődött Dr. Kovács Kristóf segítségével. Az itteni CT berendezés után a kutatók több hazai CT berendezéssel is szerencsét próbáltak. Végül a kutatói gárda egy tagja, Novák János (ELTE Természettudományi Kar) közbenjárása révén lehetőség nyílt próbára tenni a hamburgi Német Elektronszinkrotron (DESY) szinkrotronberendezését, s mind közül ez bizonyult a legjobbnak.

A Föld térképe a kréta santoni korában, nagyjából 85 millió éve, a bakonyi dinoszauruszok idején Forrás: ELTE Őslénytani Tanszék

A hamburgi munkát Dr. Danilo Harms, Dr. Ulrich Kotthoff és Dr. Jörg Hammel helyi kutatók segítették.

Új fajoknak bizonyultak a világviszonylatban is ritka fosszíliák

A pókról hamar kiderült, hogy az ún. kétfarkú pókok (Hersiliidae) családjának tagja. Egyik legérdekesebb külső jegye a névadó, farokszerűen meghosszabbodó szövőszerv.

A másik vizsgált zárvány egy kis pattanóbogár volt,

melyet már a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszékének mikroCT-jében modelleztek le a kutatók Dr. Kukovecz Ákos és Dr. Szenti Imre segítségével.

Az ajkai pattanóbogár, az Ajkaelater merkli Szegeden készült mikroCT modellje Forrás: Szabó és munkatársai

„A bogarak testét borító kitines váz vastagabb és keményebb, mint például a pókoké, ezért a pár milliméteres pattanóbogár lemodellezése nem okozott problémát a szegedi mikroCT számára." – magyarázta Dr. Szenti Imre. A pattanóbogár digitális, 3D-s modelljét ezután Dr. Robin Kundrata (Palacky Egyetem, Csehország) és Németh Tamás (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) vették tüzetesen górcső alá.

A bakonyi kréta korú pattanóbogár, az Ajkaelater merkli művészi rekonstrukciója Forrás: Németh Tamás

Munkájukat Johana Hoffmannova (Palacky Egyetem, Csehország) és Dr. Alexander S. Prosvirov (Moszkvai Állami Egyetem) segítették. Mind a pattanóbogarak nemzetközileg ismert szakértői, több alkalommal is dolgoztak már fosszilis és mai pattanóbogarakkal kapcsolatos kutatásokban.

Mindkét vizsgált borostyánba zárt rovar új fajnak bizonyult a tudomány számára.

A pókot Hungarosilia verdesi névre keresztelték, melyben a fajnév Verdes Gábor egykori ajkai szénbányász nevét őrzi.

A Hungarosilia verdesi fajnevet kapott 85 millió éves ajkai őspók Forrás: Szabó és munkatársai

„A pattanóbogár az Ajkaelater merkli nevet kapta, mely név Ajka városa, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum egykori entomológusa és muzeológusa, Dr. Merkl Ottó előtt tiszteleg" – magyarázta Dr. Robin Kundrata. „Az ismert növénykövületek alapján az egykori ajkai kőszénmocsár egy trópusi vagy szubtrópusi monszun klímájú, rendkívül dús vegetációjú élőhely volt, 2000-2500 mm-es évi csapadékmennyiséggel, mely valószínűleg szezonálisan érkezett a vidékre.

Páncélos dinoszaurusz csontváz az iharkúti lelőhelyről Forrás: Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport

– tette hozzá Dr. Bodor Emese paleobotanikus.

Fontos evolúciós hiátust tölthet ki a felfedezés

A felfedezés horderejét nem csak az új fajok jelentik, hanemaz is, hogy azok a földtörténet melyik korából származnak. „A zárványok a késő-kréta kor ún. santoni emeletből származnak. A földtörténet ezen időszakából rendkívül kevés borostyánt ismerünk, egész Európában csupán néhány ilyen korú borostyánlelőhely ismert. Sok állat- és növénycsoport evolúciójában tátonganak kisebb-nagyobb hiátusok olyan időszakokból, amelyekből csak nagyon kevés ősmaradvány áll rendelkezésre.

A Hungarosilia verdesi művészi rekonstrukciója Forrás: Szabó Márton

A most feltárt leletanyag egy pontosan ilyen típusú hiátust tölt ki mind a kétfarkú pókok, mind a pattanóbogarak esetén, hiszen korábban egyikük fosszilis képviselői sem voltak ismertek az európai, santoni korú üledékekből" – mondta Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója. „Fontos továbbá, hogy az ajkai kőszén állatvilágát nagyon jól ismerjük,

hiszen előkerültek itt csigák és kagylók, halak, vízi hüllők, sőt dinoszauruszok maradványai is,

ám szárazföldi ízeltlábúak eddig nem voltak innen ismertek.

Az Iharkúton feltárt, világszenzációnak számító édesvízi Mosasaurus művészi rekonstrukciója Forrás:Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport

Ezkenek az élőlényeknek a teste az állat pusztulása után rendkívül gyorsan lebomlik, eltűnik az élet körforgásában" – tette hozzá Dr. Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője.

Ősi Attila, geológus, paleontológus, az ELTE Őslénytani Tanészékenek tanszékvezető egyetemi tanára egy értékes leletet mutat a kutatócsoportjának az egyetlen magyarországi dinoszaurusz-lelőhelyen, a bakonyi Iharkúton folyó ásatáson Forrás: Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport

A kutatást az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Pannon Egyetem (Veszprém), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest), a Szegedi Tudományegyetem, a Palacky Egyetem (Olmütz), a Magyar Természettudományi Múzeum (Budapest), a Német Elektronszinkrotron (Hamburg) és az Orosz Tudományos Alapítvány (RSF) támogatta.

(Forrás: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar)