Fényképekről is emlékeznek a gazdáik arcára a lovak

kutya, ló
Érthető gesztussal jelzik a játékos kedvüket
Vágólapra másolva!
Az ismerős dolgokat sokféleképpen ismerjük fel. A leggyakrabban használt érzékszervünk a látásunk, de fel tudunk idézni egy ismerős hangot, illatot, sőt érintést is. Az állatok is különböző módon használják érzékszerveiket. A kutyák például inkább a szaglás, mintsem a látásuk alapján tájékozódnak, hasonlóan a macskákhoz. Arról azonban nem sokat tudtunk eddig, hogy a lovak vajon hogyan ismerik fel az embereket, mondjuk a gazdájukat.
Vágólapra másolva!

A Scientific Reports tudományos szaklapban publikált, új tanulmány szerint a lovak nemcsak felismerik az ismerős emberi arcokat, hanem legalább néhány hónapig emlékeznek is rájuk. Léa Lansade, a Francia Nemzeti Mezőgazdasági, Élelmiszer- és Környezetvédelmi Kutatóintézet etológusa kutatásában azt akarta látni, hogy a lovak vajon mennyire képesek felismerni az embereket fényképekről. Ennek érdekében kollégáival először megtanította a kísérletben résztvevő lovakat arra, hogy válasszanak két egymás melletti kép közül a számítógép képernyőjén.

Az állatok a döntéshez hozzáérintették az orrukat az egyik számítógép képernyőjéhez.

A fotók között olyan emberek is szerepeltek, akiket a lovak még soha nem láttak, valamint a jelenlegi gazdájuk és más emberek is, akiket az állatok korábban ismertek.

A teszt során a lovak végül az esetek 75 százalékában azonosították a gazdájukat, ami a szakemberek szerint sokkal jobb, mint a véletlen.

A lovak jobb eredménnyel ismerték fel fényképek alapján a gazdájukat, mint a kutyák Forrás: Pinterest

Ami még érdekesebb, a lovak szintén 75 százalékos pontossággal válogattak a korábbi gazdájukról képeket, akiket legalább hat hónapja nem láttak. Ez a kutatók szerint azt sugallja, hogy a lovak elég jó memóriával rendelkeznek, és ugyanolyan valószínűséggel ismerik fel jelenlegi és korábbi tartójukat.

– mutatott rá a kutatást vezető Léa Lansade a ZME Science online tudományos portálnak. – Az eredmények azt is sugallják, hogy a lovak intuitív módon megértik, hogy a fotók az emberek 2D-s ábrázolásai.

Hozzátette: az állatok számára a barátok, ismerős arcok felismerése még fontosabb, mint az embereknél, hiszen ez árulja el nekik, hogy az ismeretlen arc veszélyt jelez vagy megnyugodhatnak.

A lovak társas lények, akik hangokat és testbeszédet használnak, hogy kommunikáljanak a ménes tagjaival. Így logikusnak tűnik, hogy különbséget tudnak tenni más lovak között, ám annak a ténye, hogy fényképek alapján is képesek megkülönböztetni az embereket egymástól, eddig nem volt bizonyított.

A lovakat több mint 5000 évvel ezelőtt háziasították, ezért logikusnak tűnik, hogy valamennyire „ráhangolódtak az emberre".

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy ezek az álltok képesek felismerni az emberi érzelmeket és hangulatokat, ráadásul emlékezni is képesek ezekre.

Érdekes azonban, hogy a lovak csak az esetek 75 százalékában ismerték fel a gazdájukat, ami túl magas ahhoz, hogy puszta véletlen legyen, de a 100 százaléktól képest is kissé elmarad. Úgy tűnik, ez egy jövőbeli kutatás dilemmája marad.