A hajózás általi emisszió a meglévő célkitűzések mellett a duplája lesz annak, ami a párizsi klímaegyezmény céljainak eléréséhez szükséges

hajó
A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet jelenlegi céljai szerint 2030 előtt nem kell károsanyag-kibocsátás csökkentést elérni az ágazatban, és ez ahhoz vezet, hogy a hajózási ágazat károsanyag kibocsátása több, mint duplája lesz annak, mint ami kompatibilis az 1.5 Celius-fok globális hőmérséklet emelkedési limittel.
Vágólapra másolva!
A Manchester Egyetem egy új tanulmánya azt mutatja, hogy a jelenlegi klíma célok, amiket a nemzetközi hajózás károsanyag-kibocsátására megállapítottak, túl lazák, és így az ágazat nem játszik tisztességes szerepet abban, hogy a párizsi klímaegyezmény céljainak megfeleljen.
Vágólapra másolva!

A glasgowi klímacsúcsra készülve az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres erősen kritizálta a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetet (International Maritime Organization:IMO), hogy nem tesz eleget a hajózási ágazat szénkibocsátásának csökkentéséért. A nemzetközi tengerhajózás károsanyag-kibocsátása akkora, ami megfelel egész Németország emissziójának.

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet jelenlegi céljai szerint 2030 előtt nem kell károsanyag-kibocsátás csökkentést elérni az ágazatban, és ez ahhoz vezet, hogy a hajózási ágazat károsanyag-kibocsátása több mint duplája lesz annak, mint ami kompatibilis az 1,5 Celius-fok globális hőmérséklet emelkedési limittel.

A Climate Policy magazinban megjelent új kutatás arra a konklúzióra jutott, hogy szignifikánsan erősebb rövid, és hosszú távú célokat kell megállapítani az ágazat szánára, hogy a hajózás emissziója összeférhető legyen a párizsi klíma egyezmény céljaival: ehhez 34 %-kal kell csökkenteni a károsanyag- kibocsátást 2030-ra, és nullára mérsékelni 2050-re. Az ágazat jelenlegi célja 50 % szén-dioxid csökkentés 2050-re. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet csak 2023-tól akarja erősíteni a célokat.

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet jelenlegi céljai szerint 2030 előtt nem kell károsanyag-kibocsátás csökkentést elérni az ágazatban, és ez ahhoz vezet, hogy a hajózási ágazat károsanyag- kibocsátása több, mint duplája lesz annak, mint ami kompatibilis az 1,5 Celius-fok globális hőmérséklet emelkedési limittel. Forrás: https://www.manchester.ac.uk/discover/news/shipping-emissions-under-existing-targets-will-be-double-whats-needed-to-meet-paris-agreement-goals/

Alicee Larkin, a Manchester Egyetem professzora azt mondja, minél inkább halogatják a változást, annál nehezebb lesz megoldani a szénmentesítést. Ha 2023 utánra halasszák, az azt jelenti, hogy a jövőbeli átmenet a nemzetközi hajózás számára túl gyors lesz ahhoz, hogy teljesíteni tudják azt.

A manchesteri kutatók arra szólítják fel a nemzeteket, hogy gyakoroljanak nyomást az IMO-ra, hogy tegyenek világos nyilatkozatokat a klímacsúcson. És nem csak célokat kell kitűzniük, hanem a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetnek aktuális intézkedéseket is tennie kell .

(Forrás: The University of Manchester)