Mamutfenyők százait pusztíthatták el a kaliforniai erdőtüzek. Jelenleg is több mint kétezer tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén. A KNP Complexnek
csupán 11 százalékát sikerült kontroll alá venni, miután már 347 négyzetkilométernyi erdő égett.
A hűvösebbé váló időjárás segített némileg lelassítani a lángokat és péntekre esőket is várnak az időjárás-előrejelzés alapján.
A tűznek vegyes hatása van a mamutfenyőligetekre: legtöbbjüket alacsony és közepes intenzitású tűz érte el, amelyeket a fák még túl tudnak élni
– mondta Christy Brigham, a Sequoia and Kings Canyon nemzeti park képviselője. – Ugyanakkor két ligetben - egyik ötezer fenyőt tartalmaz - magas intenzitású tüzek, akár harminc méteres magasságot is elérő lángok égnek, melyek képesek a hatalmas fák lombozatát is leégetni.
Két égő fa kidőlt a nemzeti park óriáserdejében (Giant Forest), amely mintegy 2000 óriás mamutfenyő otthona. Köztük található a Sherman tábornok fája nevű is, amelyet a világ legnagyobbjaként tartanak számon.
A legjelentősebb fák azonban úgy tűnik, túlélik a katasztrófát, Brigham közlése szerint érintetlennek tűnnek.
A szakértők tűzálló takaróba burkolták a fák törzsét, megtisztították a növényzettől a körülöttök lévő területet, locsolókat üzemeltek be mellettük, vízzel öntözték vagy tűzálló zselével kenték be őket.
A teljes kárt azonban csak hónapok múlva lehet felmérni.
A déli területeken égő Windy Fire nevű erdőtűzkomplexum legalább 74 mamutfenyőt égett le. A 395 négyzetméteren égő tűz 75 százalékát tartják jelenleg kontroll alatt.
Az évezredekig is elélő óriás mamutfenyők csak a Sierra Nevadában nőnek természetes módon. Ezek a világ legnagyobb fái, átlagosan 75 méteresre nőnek, törzsük átmérője hat méter is lehet.
Reprodukciójukhoz szükségük van az alacsony intenzitású tűzre:
megfigyelések nyomán fedezték fel, hogy az óriás mamutfenyőnek tűzre van szüksége ahhoz, hogy kiengedje magjait. Amikor a lángok hője eléri a fa magasan lévő ágait, a mamutfenyő ragacsos gyantaréteggel védett tobozai megolvadnak és kinyílnak. Több száz apró mag hullik ekkor a talajra, ahol a tűz nyomán tápanyagokban gazdag, dús föld marad hátra.
A mostani lángok azonban túl hevesek a klímaváltozás okozta szárazságok miatt.
Az év során eddig több mint 7800 négyzetkilométernyi terület égett Kaliforniában, ami több mint 3000 otthont és egyéb ingatlant tett tönkre.
(MTI/AP)