Dobjon le ön is száz kilót!

szelektív hulladékgyűjtő
A környezetterhelés csökkentésében fontos eszköz a szelektív hulladékgyűjtés is
Vágólapra másolva!
Válaszuk a kisebb széndioxid-kibocsátással járót, és a kevésbé ártalmasat - ez az üzenete a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület, valamint a füstmentes.hu szeptember 9-én indult „Dobj le 100 kilót" kampányának – jelentette be a kezdeményezés meghirdetője a Brain Bar 2021 jövőfesztiválnak otthon adó Millenárison, csütörtökön. A kampány keretében az érdeklődök a tanácsok mellé kézzelfogható segítséget is kapnak a mindennapi üvegházgáz-kibocsátás kiszámításához és csökkentéséhez.
Vágólapra másolva!

Elsődleges cél az ismeretbővítés

Évente 10-12 tonna, azaz havonta nagyjából 1000 kilogramm egy átlagos magyar háztartás széndioxid-kibocsátása. Ahhoz, hogy látható változást érjünk el a károsanyag-kibocsátásban, ezt a számot 10 tonna alá kellene csökkentenünk. A jelenlegi hatalmas mennyiség olyan tételekből tevődik össze, mint a közlekedés, a fűtés, az áramhasználat vagy akár a dohányzás.

Kevesen gondolnak arra, hogy a cigaretta az egészségromboló hatása mellett, nem jelntéktelen faktora a szén-dioxid kibocsátásnak sem Forrás: Pixabay

Noha sem a közlekedés, illetve fűtés vagy áramhasználat nélkül nem képzelhető el a modern élet, de mindezeknek léteznek kisebb kibocsátással járó alternatívái is. A Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület, valamint a füstmentes.hu a „Dobj le 100 kilót!" kampányával ezeknek az ártalomcsökkentett opcióknak a megtalálásában, és a klímabarát életmód kialakításában nyújt segítséget abból a célból, hogy egészségesebben éljünk, valamint megóvjuk a környezetünket.

Légszennyezettség-mérő készülék egy lakóház közelében. Sok egyszerű lépéssel is csökkenthető a környezetterhelés Forrás: MESA Air

A kampány kulcseleme egy olyan füstmentes kalkulátor, amely egyrészt beazonosítja és számszerűsíti a mindennapok tevékenységeihez tartozó széndioxid-kibocsátásokat,

másrészt megmutatja a kisebb kibocsátással, kevesebb ártalommal járó alternatívákat is.

Az elsődleges cél az ismeretbővítés, a tudatformálás – hiszen nem mindenki számára kézenfekvő, hogy például mennyi üvegházhatású gázzal terheli valaki a környezetet –, illetve e készségeken keresztül a hétköznapi döntések befolyásolása, valamint a kevesebb környezetterheléssel és egészségi ártalommal járó választások ösztönzése.

Nagyon fontos a betegségmegelőzés

A „Dobj le 100 kilót!" kampány füstmentes kalkulátorának újdonsága, hogy a dohányzáshoz kapcsolódó – korántsem elhanyagolható – széndioxid-termelést is számításba veszi, ezzel is ösztönözve a teljesen dohányzásmentes életmódra. Emellett gyakorlati tanácsokkal és útmutatással szolgál a többi közt a fűtéssel, a hulladékkezeléssel,

vagy épp a komposztálással kapcsolatos kibocsátáscsökkentési lehetőségek megtalálásához,

azt az üzenetet tolmácsolva, hogy a hétköznapok minden mozzanatában van lehetőség a környezetkárosítás megfékezésére, és az egészséget fenyegető káros hatások mérséklésére.

Dr. Toldy-Schedel Emil, a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület elnöke Forrás: füstmentes.hu

„Napi munkám alapvetően a gyógyítás, de nagyon fontosnak tartom a betegségmegelőzést is. Sokszor azonban külső környezeti hatások is szerepet játszanak abban, hogy valaki beteg lesz, vagy adott esetben függővé válik egy ártalmas szenvedélytől. Hiszek benne, hogy az egészségügynek ezekben a helyzetekben is lehetősége, így felelőssége is segíteni a jobb életminőség elérésében,

az egészségben eltöltött évek számának növelésében.

Ezért is tartom fontosnak egy az ártalmak csökkentésén dolgozó szervezet létrehozását. Azt a gondolatot szeretnénk erősíteni, hogy a tudatos döntések révén a különböző káros hatások csökkenthetőek, vagy akár meg is szüntethetőek, és hogy minden apró lépés fontos a tartós kedvező változás érdekében" – hangsúlyozta dr. Toldy-Schedel Emil, az Egyesület elnöke.

Több hasznos projekt indul a közeljövőben

A kampányhoz szakmai partnerként csatlakozó Egyesületen kívül különböző, a saját területükön elismert szakértők – így például Wossala Rozina sztárséf az égés nélküli főzéssel, a Compocity a háztartásban keletkező növényi hulladékok hasznosításával, míg a Jövő Öko-Nemzedéke (JÖN) Alapítvány a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban – nyújtanak a kibocsátások csökkentését szolgáló segítséget.

A környezetterhelés csökkentésében fontos eszköz a szelektív hulladékgyűjtés is Forrás: MTI/Kollányi Péter

A Dobj le 100 kilót! kampány nem merül ki az egyéni szemléletformálás szándékának sikerességében, a kezdeményezés meghirdetője helyi és közösségi szinten is tenni kíván a fenntarthatóbb jövő eléréséért, ezért a füstmentes.hu az elkövetkező hónapokban –önkormányzati együttműködések keretében – különböző klímabarát és városzöldítési projektek megvalósítását tűzte ki célul.

(Forrás: füstmentes.hu)