Egykori római település anyagaiból építették ezt a templomot

Itt bukkantak az angolszász templom nyomaira a régészek
Vágólapra másolva!
Újabb bzonyítékokat találtak a régészek egy angolszász templommal kapcsolatban, amely az angliai Stoke Mandeville-ben, a St Mary's régi templomában található. Az ásatásokat az LP-Archeology szervezete végezte a Fusion-JV vállalkozással közösen, hogy megvizsgáljanak egy normann templomot, és a hozzá tartozó templomkertet, amelyeket 1080-ban építettek.
Vágólapra másolva!

A templom normann típusú szintjei alatt a csapat kovakőből készült falakat fedezett fel, amelyek négyzetes szerkezetet képeznek, kör alakú határral és temetkezési helyekkel.

A szerkezet alapjai körülbelül egyméter szélesek, és több hasonlóságot mutatnak a Barton-upon-Humber-i Szent Péter-templom angolszász templom építészeti megoldásaival.

Az alapokon belül a római tetőcserepek bizonyítékai utalnak arra, hogy a szászok a korai templomot a közeli római településről származó, újrahasznosított anyagok felhasználásával építették.

Itt bukkantak az angolszász templom nyomaira a régészek Forrás: HS2

– mondta Dr. Rachel Wood, a Fusion JV munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Lehetőséget ad arra is, hogy többet megtudjunk az egyház és a közösség kapcsolatáról, és hogy jobban megértsük az akkori életet.

Hozzátette: ha ennyi maradt meg belőle, beleértve a falakat és még néhány padlót is, akkor ez számos információt fog adni a helyszínről a normann templom építése előtt, az 1080-ig tartó időszakig. Ahogy arra a szakemberek rámutattak, az angolszász templom kitűnő lehetőség a régészek számára, és sokkal jobban megértsék Stoke Mandeville történetét.

– magyarázta Helen Wass, a HS2 örökségvédelmi vezetője. – A Stoke Mandeville-i templom felfedezése lehetővé teszi számunkra, hogy világosabb képet alkossunk arról, milyen lehetett Buckinghamshire tája több mint ezer évvel ezelőtt.