Ebben az átlátszó medúzában egy hal rekedt meg

medúza, hal
A hal augusztus 4-én esett csapdába a parton fekvő iránytű medúzában a Padstow melletti strandon, Cornwallban
Vágólapra másolva!
Egy elpusztult medúzát mosott ki a víz az Egyesült Királyság egyik tengerpartjára, amely áttetsző testén keresztül mutatja meg utolsó táplálékát is: egy egész, meglehetősen meglepett kinézetű halat.
Vágólapra másolva!

Egy iránytű medúzát (Chrysaora hysoscella) fedezett fel egy helyi fotós a brit partoknál, amit egy „bizarr foltként" azonosított a reggeli kutyasétáltatás közben Cornwallban, Padstow közelében. Az állatot a V-alakú jelzéseiről nevezték el, amelyek úgy pont néznek ki, mint az iránytű vonalai. Ez a medúzafaj gyakori az Atlanti-óceán északkeleti részének mérsékelt égövi területein, ezen belül az Északi-tengeren és a Földközi-tengeren, a part menti vizekben.

A benne lévő fiatal halat még nem sikerült azonosítani.

A tudósok szerint a fiatal halak gyakran keresnek menedéket a medúzák csápjai közelében. Ez a védelem azonban most visszafelé sült el, mivel a szakértők úgy vélik, hogy a halat halálra csíphette a medúza, majd lassan elkezdte megemészteni kezdetleges gyomrában. A medúzát azonban valahogy közeben a partra mosta a víz és elpusztult.

A hal augusztus 4-én esett csapdába a parton fekvő iránytű medúzában a Padstow melletti strandon, Cornwallban Forrás: Ian Watkin/Triangle News

– mondta a Cornwall Wildlife Trust a LiveScience online tudományos portálnak. – Sajnos most úgy tűnik, hogy ez a hal szerencsétlenül járt és az állat ebédjévé vált.

Az iránytű medúzák körülbelül harminc centiméter átmérőjűek, és május és október között találhatók a brit vizek közelében. A Cornwall Wildlife Trust szerint apró halakkal és rákokkal, valamint más medúzákkal táplálkoznak, és csípésük nagyon fájdalmas, de nem halálos az emberek számára.