Ezt tegyük a fészekből kiesett fiókákkal

bíbic
Bíbic (Vanellus vanellus). fióka Fotó: Marik Pál
Vágólapra másolva!
Ha fészekből kiesett fiókát találunk, azonnal cselekedni kell. Erre hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a Székesfehérvár-Sukorói Vadmadárkórház a napokban, megosztva néhány elképesztő történetet is a témával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról a szervezet beszámolt, számos olyan üzenetet kapnak manapság, amiben még fészekbe való, de onnan kipottyant fiókát jelentenek. Sajnos a szakemberek azt tapasztalják, hogy sokan nem merik megfogni a fiókát, mert attól tartanak, hogy a szülő nem fogja elfogadni utána, illetve otthagyják inkább a csupasz kis fiókát a tűző napon azzal a feltételezéssel, hogy majd jön a szülő, és felviszi a fészekbe.

Bíbic (Vanellus vanellus) Forrás: KMNP/Marik Pál

– tájékoztatott a Székesfehérvár-Sukorói Vadmadárkórház. – A madárszülőt nem zavarja, ha ember ért a fiókájához; ugyanis nem tudják a hónuk alá kapni és visszavinni a fészekbe a fiókát.

Hozzátették: ha tehát még fészekbe való, onnan kipottyant fiókát találtunk, akkor azt meg kell fogni, és nem szabad ott hagyni a tűző napon. A szakemberek kiemelték az is, hogy

ha megvan a fészek, a madárfiókát vissza kell tenni, és figyelni érkeznek-e etetni a szülők.

Ha nincs meg a fészek, azonnal gondoskodni kell róla: mentőhelyre vinni, ám addig is meg kell próbálni etetni is.

– elevenítették fel az esetet a vadmadárkórházban. – A szajkó kiszáradt, emésztése szinte teljesen leállt már. Hatalmas küzdelem árán, habár sikerül beindítani az emésztését, de le van gyengülve, így intenzív ápolásra szorul, és csak reménykedni tudunk, hogy összeszedi magát.

A szakértők szerint fiókánál nem szabad várni fél-egy napot a megoldással, mert ki tudja mikor esett ki, mikor kapott utoljára enni.

Ahogy fogalmaznak, „ezek a babák nem bírják sokáig élelem nélkül, nagyon gyorsan legyengülnek és elpusztulnak".

A vadmadárkórház munkatársai felhívták a figyelmet arra is, hogy azonnal cselekedni kell, és nem szégyen kérdezni. Közösségi oldalukon megfogalmazták: „Ha nem tudjátok mivel kellene „szegény törpét" etetni, addig amíg nincs megoldás, nyugodtan kérdezzetek, és igyekszünk segíteni".