Ziháló huhogással köszönnek egymásnak

Jane Goodall
Jane Goodall 1960-ban kezdte el a csimpánzokkal kapcsolatos viselkedésbiológiai kutatásait
Vágólapra másolva!
Dr.Jane Goodall 1960. július 14-én lépett be először a Tanzániában található Gombe Nemzeti Parkba a vadon élő csimpánzok tanulmányozása céljából.Július 14-én ezért is ünnepeljük az emberiség legközelebbi élő rokonait, továbbá azért, hogy tudatosítsuk egy világméretű fellépés életbevágó szükségességét annak érdekében, hogy biztosíthassuk a csimpánzok további jólétét,védelmét és megóvásukat.
Vágólapra másolva!

Dr. Goodall hívta fel a figyelmet ezekre a figyelemre méltó élőlényekre, és aki a mai napig szót emel az érdekükben.A csimpánzoknak hangjelzéseket felhasználó egyedi kommunikációja van, az egyik ilyet "ziháló huhogásnak" ("pant-hoot") nevezzük amelyet minden egyes csimpánz a másik üdvözlése jeléül használ. A csimpánzok képesek egymástól tanulni és egyedi kultúrájukat alakítani, továbbfejleszteni. E mellett a csimpánzok a magvak hordozóiként és terjesztőiként létfontosságú szerepet játszanak az ökoszisztémában, ezért a csimpánzokat az erdő építészeinek is nevezik.

Jane Goodall 1960-ban kezdte el a csimpánzokkal kapcsolatos viselkedésbiológiai kutatásait Forrás: https://www.nationalgeographic.org/article/jane-goodall/

100 évvel ezelőtt számukat 1-2 millió egyedre becsülték, manapság becslések szerint 350,000 vadon élő csimpánzt találunk az afrikai kontinensen. Az élőhely veszteség, az illegális természet elleni bűncselekmények felszámolása és betegségek továbbadásának megállítása holisztikus megoldásait alkalmazva, együttes erővel esélyt biztosíthatunk a csimpánzok számára.

Többet is megtudhatnak a Csimpánzok Nemzetközi Napjáról és ezekről a hihetetlen élőlényekről a Jane Goodall Intézet weboldalán.