Ekkor lesznek a leglátványosabbak a Perseidák hullócsillagai

Perseidák
San Miguel de Aguayo, 2017. augusztus 13. A Perseida meteorraj két tagja elég a légkörben a Tejút közelében a spanyolországi San Miguel de Aguayo felett 2017. augusztus 13-án, miután a Föld belépett a Perseida meteorraj összetevőit alkotó 109P/Swift-Tuttle üstökös pályája mentén szétszórt porfelhőbe. A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A raj sok apró porszemcséből áll, amelyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek. (MTI/EPA/Pedro Puente Hoyos)
Vágólapra másolva!
Augusztus 12. és 13. éjjelén lesznek a leglátványosabbak a Perseidák hullócsillagai, az Egy hét a csillagok alatt programsorozat részeként a Perseida-maximum környékére szervezett bemutatókon több mint harminc helyszínen várják majd amatőr csillagászok, csillagvizsgálók és egyesületek az érdeklődőket - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Vágólapra másolva!

A Perseidák hullócsillagai az év legjobban megfigyelhető meteorzáporaként bukkannak fel az éjszakai égen.

– olvasható a közleményben. – A Perseida meteorraj tetőzése viszonylag hosszú ideig tart, így a környező éjszakákon, augusztus 11-én és 13-án éjjel is érdemes lesz az égboltot vizsgálni.

A Perseidák sötétedéstől kezdődően, este 10 órától érkeznek az észak-keleti égbolt irányából. A felvillanások azonban a radiánstól távolabb, 40-50 fokra is feltűnhetnek. A Hold idén viszonylag korán nyugszik, tovább növelve a sikeres hullócsillagles esélyét.

A hullócsillagok valójában apró, többségében porszemcse méretű mikrometeoroiodok, amelyeket tipikusan üstökösök, olykor pedig aszteroidák szórtak szét Nap körüli pályájukon.

San Miguel de Aguayo, 2017. augusztus 13. A Perseida meteorraj két tagja elég a légkörben a Tejút közelében a spanyolországi San Miguel de Aguayo felett 2017. augusztus 13-án, miután a Föld belépett a Perseida meteorraj összetevőit alkotó 109P/Swift-Tuttle üstökös pályája mentén szétszórt porfelhőbe. A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A raj sok apró porszemcséből áll, amelyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek. (MTI/EPA/Pedro Puente Hoyos) Forrás: MTI/EPA-EFE/Pedro Puente Hoyos

A Föld éves keringésekor áthalad ezeken a lazán kötött, ritkás porfelhőkön, ütközve az üstökösök hátrahagyott törmelékével.

Szórványos hullócsillagokat bármikor megtekinthetők az égen, azonban a gyakorlatban ezek elég ritkák.

Megtekintésükre azonban sokkal jobb lehetőség kínálkozik, amikor a Föld évente menetrendszerűen áthalad egy-egy frissebb porfelhőn, amelyeket az utóbbi években-évtizedekben a belső-Naprendszerben járt üstökösök hagytak hátra. Az ilyenkor tapasztalható tömeges, rajszerű hullócsillagzáporokból több tucatot ismerünk, többek között a Quadrantidákat, a Geminidákat, a Leonidákat vagy a Perseidákat.

Érdekesség, hogy nevüket a hullócsillagok beérkezési iránya által kijelölt csillagkép után kapták, a hullócsillagok látszólag az adott csillagkép egy radiánspontjából sugárzanak szét.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló nyári programjain továbbra is közelebbről megvizsgálható nagytávcsövekkel a Jupiter és a Szaturnusz, a legszebb nyári csillaghalmazok és a ködök.

A Perseida meteorrajról bővebb információk a Svábhegyi Csillagvizsgáló blogján találhatók, áll az összegzésben.

(MTI)