Északnyugat-Kínába vezetnek a kannabisz legkorábbi gyökerei

cannabis, orvosi célra, rákgyógyításra, orvosi marihuána,
Vágólapra másolva!
Északnyugat-Kínába vezetnek a kannabisz legkorábbi gyökerei egy nemzetközi kutatócsoport szerint. A svájci Lausanne-i egyetem vezette szakértői csoport szerint a vadkender háziasítása 12 ezer éve kezdődött Kínában.
Vágólapra másolva!

Minden mai kender- és egyéb drogfajta ugyanabból a génállományból származik. Hosszú ideig az orvoslásban és a textiliparban is alkalmazott és drogként is használt növényről – tudományos nevén Cannabis sativa – úgy vélték, Közép-Ázsiából ered.

A 110 örökítőanyagon végzett átfogó elemzés alapján a tudósok Luca Fumagalli, a Lausanne-i Egyetem és a Centre Universitaire Romand de Médecine Légale munkatársa vezetésével megállapították, hogy a vadkendert az újkőkorban (neolitikumban), 12 ezer éve háziasították Kelet-Ázsiában.

A kutatás jelentősen megkönnyíti a sokoldalú növény orvosi és mezőgazdasági kutatását Forrás: AFP/Josh Edelson

Ezzel a kannabisz az egyik első növényfaj, amelyet a búza és az árpa mellett művelni kezdtek, közölte pénteken a Lausanne-i Egyetem. A Cannabis sativa eredeti formája azonban mára valószínűleg kihalt - emelték ki a Science Advances című tudományos lapban megjelent tanulmányukban a szakértők.

A vizsgálat során figyelembe vett adatok egykori, mára ismét vadon termő kultúrnövényektől, ritka és lokálisan elérhető fajoktól, valamint régi és modern kender- és marihuánafajoktól származnak.

A mai magasan specializált fajok a tudósok szerint egy mintegy 4000 éve kezdődött szelektív termesztés eredményei. A kender és a marihuána többek között abban különböznek egymástól, hogy eltérő mennyiségben található bennük kannabidiol (CBD) és a pszichoaktív tetrahidro-kannabinolt (THC).

A vadkendert az újkőkorban (neolitikumban), 12 ezer éve háziasították Kelet-Ázsiában Forrás: AFP/David Mcnew


– mondta Fumagalli.

A kannabisz terápiás hatása az elmúlt években ismét az érdeklődés középpontjába került.

(MTI/sda)