Az ősi ormányosok nem tudtak alkalmazkodni a változó éghajlathoz

Kőkorszaki mamutvadászat, ahogy azt a 19. században elképzelték

Az új kutatások szerint az elefántokat és elődeiket a szélsőséges globális környezeti változások hullámai pusztították el, nem pedig a korai emberek vadászták le őket. A Nature Ecology & Evolution tudományos folyóiratban közzétett tanulmány vitatja azt az állítást, hogy a korai embervadászok évezredekkel ezelőtt lemészárolták az őskori elefántokat, mamutokat és masztodontokat. Ehelyett a megállapítások azt mutatják, hogy az utolsó jégkorszak végén az utolsó elefántszerű állatok kihaltak, és ezzel véget ért az elefántok éghajlat által vezérelt, évmilliókig tartó, globális hanyatlása.

A legtöbb család a pleisztocénben halt ki

Az elefántok száma manapság erőteljesen lecsökkent, elsősorban élőhelyeik fogyatkozása és a vadászat miatt, ezért az elefántfélék minden faja védett. Az állatok azonban túlélői az óriási növényevők egykor sokkal változatosabb és elterjedtebb csoportjának, amelyek az ormányosok (Proboscidea) egyik rendjét képviselték és amely magában foglalja többek között a mára teljesen kihalt masztodontokat, stegodontokat és kapafogú őselefántokat is.

Egy korábban előkerült masztodonfogsor Forrás: MTI/AP/Jae C. Hong

A legtöbb család a pleisztocénben halt ki, egyesek a holocént is megérték,

azonban az embernek a korát - legalábbis eddig -, csak az elefántfélék (Elephantidae) vészelték át.

Az alcalái, a bristoli és a helsinki egyetem paleontológusainak nemzetközi csoportja az elefántok és elődeik növekedésének, illetve eltűnésének eddigi legrészletesebb elemzését végezte, amely 185 különböző faj alkalmazkodását vizsgálta, az evolúció 60 millió éve alatt Észak-Afrikában.

Mindenféle méretű ormányos élt a bolygón

A gazdag evolúciós történelem vizsgálata érdekében a kutatók világszerte felmérték a múzeumok fosszilis gyűjteményeinek darabjait, a londoni Természettudományi Múzeumtól a moszkvai Őslénytani Intézetig.

Olyan tulajdonságokat vetettek analízis alá, mint a testméret, a koponya alakja és a fogak rágófelülete.

A csapat a kutatás során felfedezte, hogy az összes ormányos az adaptív stratégiák nyolc halmazának egyikébe tartozik.

Az amerikai masztodon rekonstrukciója Forrás: Wikimedia Commons/ergiodlarosa

Az evolúció teljes első felében, ormányosok nyolc csoportjából csak kettő alakult ki

– mondta Dr. Zhang Hanwen, a tanulmány társszerzője és a Bristoli Egyetem Földtudományi Karának tiszteletbeli kutató munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Érdekesség, hogy ebben az időben a legtöbb ormányos nem növényevő volt.

Hozzátette: méretük a mopsz kutyától a vaddisznókig terjedt, ám néhány faj akkora lehetett, mint egy víziló. Ez azonban mégis evolúciós zsákutcának bizonyult; ráadásul ezek az állatok alig hasonlítanak a ma ismert elefántfélékre.

Nagyon gyorsan tudtak fejlődni

A ormányosok evolúciója 20 millió évvel ezelőtt drámai módon megváltozott, amikor az afro-arab lemez ütközött az eurázsiai kontinenssel, ami

kulcsfontosságú migrációs folyosót biztosított a diverzifikáló masztodon típusú fajok számára ahhoz, hogy új élőhelyeket fedezzenek fel

Eurázsiában, majd a Bering földhídon keresztül eljussanak Észak-Amerikába.

Egykor mamutok járták a bolygót Forrás-Illusztráció: AFP/Handout

Vizsgálatunk során először számszerűsítettük a proboscidák Afrikán kívüli terjedésének azonnali hatását

– magyarázta Dr. Juan Cantalapiedra, a Nature Ecology & Evolution tudományos folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője, a spanyol Alcalá Egyetem tudományos főmunkatársa. – Ezek az archaikus észak-afrikai fajok lassan fejlődtek, kevés diverzifikációval, mégis kiszámoltuk, hogy ha egyszer Afrikából elindultak, akkor az ormányosok huszonötször gyorsabban fejlődtek, ami számtalan eltérő formát eredményezett.

Hozzátette: mindez lehetővé tette az úgynevezett résmegosztást több ormányos faj között ugyanazon az élőhelyen. Az óriási növényevők ilyen együttélése semmihez sem hasonlítható a mai ökoszisztémákban.

Csak néhány ormányos élte túl ezt az időszakot

Ebben az időszakban az állatok az „alkalmazkodj vagy meghalsz" elvet követték, hiszen az élőhelyüket szüntelenül különböző hatások, zavarok érték. Mindez az új tanulmány szerint a folyamatosan változó globális éghajlatnak volt köszönhető, amely időről-időre új, adaptív megoldásokat kívánt az élővilágtól.

Az ormányosok néhány faja azonban nem tudott lépést tartani ezzel, és ezek az állatok végül kihaltak.

Az egykor igen változatos és széles körben elterjedt masztodontok végül kevesebb mint néhány fajra csökkentek Amerikában, beleértve az ismert jégkorszakból ismert, amerikai masztodont is. Az „evolúciós ütközetből" Afrika és Kelet-Ázsia elefántjai és sztegodontjai látszólag győztesen kerültek ki, ám az ezt követő, a jégkorszakhoz kapcsolódó környezeti zavarok azonban őket is igen súlyosan sújtották.

Kőkorszaki mamutvadászat, ahogy azt a 19. században elképzelték Forrás: ©Lee/leemage

A túlélő fajok kénytelenek voltak alkalmazkodni az új, zordabb élőhelyekhez.

Erre a legszélsőségesebb példát a gyapjas mamut szolgáltatja, amelyet vastag, bozontos bundája és nagy agyara segített a vastag hótakaróval borított környezetben.

Nem zárták ki az emberi tényezőt sem

A tudósok elemzései azonosították az ormányosok (Proboscidea) rendjének végső kihalási csúcsait, amelyek körülbelül 2,4 millió évvel ezelőtt kezdődtek, illetve 160 000, illetve 75 000 évvel ezelőtt Afrikában, Eurázsiában és Amerikában.

Jelenleg már csak három élő faj tartozik az egykor nagyon fajgazdag rendbe Forrás: Thula Thula

Fontos megjegyezni, hogy ezek az időszakok nem határolják el a kihalások pontos időzítését, hanem inkább azt az időpontot jelzik, amikor az adott kontinensen élő ormányosfélék nagyobb kihalási kockázatnak voltak kitéve

– magyarázta Dr. Juan Cantalapiedra. – Az eredmények azonban láthatóan nincsenek összefüggésben a korai emberek megjelenésével és terjeszkedésével, illetve az ormányosok vadászatának fokozásával.

A szakemberek saját bevallásuk szerint nem látták előre az eredményt, ezért nagyon meglepődtek azt látva. Ahogy a tanulmányban fogalmaztak,

úgy tűnik, mintha ezek az ormányosok kihalásának globális mintája a közelmúlt geológiai történetében reprodukálható lenne

anélkül, hogy a tudomány figyelembe venné a korai emberi diaszpórák hatásait.

Angele, a Fővárosi Állat- és Növénykert nőstény ázsiai elefántja egyhetes borjával kifutójukban Forrás: MTI/Kovács Attila

Az adataink cáfolnak néhány újabb állítást az évmilliókkal ezelőtt élt emberek szerepéről az őskori elefántfélék kiirtásában

– közölte végül Dr. Zhang Hanwen. – A nagyvad vadászat mintegy 1,5 millió évvel ezelőtt válhatott az őseink megélhetési stratégiájának egyik döntő fontosságú részévé.

Hangsúlyozta, hogy ez azonban nem jelenti azt, hogy végérvényesen cáfolták volna az emberi tényező szerepét a történetben. Az új „forgatókönyv" szerint amikor a modern emberek letelepedtek minden szárazföldön, az ősormányosok pusztulásának kockázata tovább fokozódott.