Tesztoszteron nőknél-túl sok és túl kevés sem jó

policisztás ovárium-szindróma, PCOS
A PCOS elsősorban a petefészek betegsége, azonban több szervet is érinthet. A PCOS minden tízedik nőt érint és vezető meddőségi okok között tartják számon. Egy komplett anyagcserezavarról beszélünk, aminek a kezelése az endokrinológus szakember feladata.
Vágólapra másolva!
A tesztoszteron leginkább a férfiak kapcsán kerül szóba, mint férfi nemi hormon. Pedig a nőknél is jelentős szerepet tölt be, és legyen szó túl alacsony vagy túl magas szintjéről, ezek náluk is problémákat okozhatnak. Hogy mely panaszok jelezhetik a gyengébbik nemnél azt, hogy nincs megfelelő mennyiségben jelen a tesztoszteron, azt dr. Polyák Annamáriától, a Budai Endokrinközpont endokrinológusától tudtuk meg.
Vágólapra másolva!

A tesztoszteron egy androgén, vagyis egy férfi nemi hormon, amely szerepet játszik a reprodukcióban, a növekedésben és sok más testi folyamatban is.
A férfiaknál főként a herékben termelődik, míg nőknél elsősorban a petefészkekben és mellékvesékben. Mindkét nem esetén fontos szerepe van a nemi vágy meglétében, a testzsír eloszlásában, a csontsűrűségben, az izomzat, izomerő növelésében. Nőknél ezen kívül hozzájárul a termékenységhez, a menstruációs ciklus szabályozásához, főleg azért, mivel esetükben a tesztoszteron nagy része ösztradiollá alakul.

Milyen panaszok utalnak arra, ha túl sok vagy túl kevés a tesztoszteron a nőknél?

Látható tehát, hogy a tesztoszteronnak a nőknél is nagy szerepe van, ám ha nincs megfelelő mennyiségben jelen, úgy problémákat okozhat.
A nők normál tesztoszteron szintje 15-70 ng / dl.

Ezek jelezhetik, ha a tesztoszteron szint alacsonyabb, mint 15 ng /dl

• a mellszövet változásai
• termékenységi problémák
• alacsony nemi vágy
• kimaradt vagy rendszertelen menstruáció
• csontritkulás
• hüvelyszárazság

Ha a tesztoszteron szint magasabb, mint 70 ng/dl

• Zsíros, pattanásos bőr
• vércukorszint problémák
• Férfias területekre jellemző szőrzet megjelenésre (pl.bajusz, szakáll)
• meddőség
• a menstruáció hiánya
• Elhízás (főleg centrális típusú)
• policisztás ovárium szindróma (PCOS)

A tesztoszteron férfiaknál főként a herékben termelődik, míg nőknél elsősorban a petefészkekben és mellékvesékben. Mindkét nem esetén fontos szerepe van a nemi vágy meglétében, a testzsír eloszlásában, a csontsűrűségben, az izomzat, izomerő növelésében. Nőknél ezen kívül hozzájárul a termékenységhez, a menstruációs ciklus szabályozásához, főleg azért, mivel esetükben a tesztoszteron nagy része ösztradiollá alakul. Forrás: https://www.nogyogyaszatikozpont.hu/

Dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa felhívja arra a figyelmet, hogy az említett panaszok esetén célszerű ellenőriztetni a tesztoszteron szintet is, mivel könnyen lehet, annak abnormális szintje okozza a panaszokat. Kezelése lehet életmódterápia, és ha szükséges, akkor gyógyszeres kezelés is javasolt, valamint érdemes utánajárni, áll-e valamilyen egyéb betegség vagy kóros állapot a nem megfelelő tesztoszteron szint mögött.


(Forrás: Budai Endokrinközpont
www.endokrinkozpont.hu)