A bámulás lehet a lopkodó sirályok legjobb ellenszere

sirály
A fotó vírusként járta be a világhálót, majd került a Google kampányának középpontjába
Vágólapra másolva!
Megdöbbentő fénykép rögzíti azt a pillanatot, amikor az Egyesült Királyságban egy sirály eltátotta a csőrét, hogy ellopjon egy francia pirítóst. A látvány most már túl ismerősnek számít a strandolók körében, ám az éhes madarak általában túl gyorsan mozognak ahhoz, hogy az emberek el tudják kapni őket. Az egyik pillanatban ugyanis a sültkrumpli még mellettünk volt, egy másodperccel később viszont már eltűnt.
Vágólapra másolva!

Kampányt építettek a pimasz sirályra

Ezúttal Hannah Huxford fotós a yorkshire-i tengerparti Bridlingtonban, találta magát szemtől szemben egy szemtelen sirállyal. A jól időzített fotót az okostelefonjával készítette, ami nem sokkal később vírusként terjedt a világhálón. Ugyanez a felvétel ezután pedig

óriásplakátokon jelent meg az egész Egyesült Királyságban és Írországban, a Google hirdetési kampányának részeként.

A „pimasz" sirály (Larus argentatus) merészen és félelmet nem ismerve közeledett Huxford felé, míg férje sültkrumplit (az Egyesült Királyságban „chips" -et) dobált, hogy a madár elkapja.

A fotó vírusként járta be a világhálót, majd került a Google kampányának középpontjába Forrás: Courtesy of Hannah Huxford

– írta Huxford a blogbejegyzésében, amit a LiveScience online tudományos portál idéz. – Sok képet készítettem róla az okostelefonommal, de csak amikor hazaértem, akkor töltöttem le a fényképeket, amelyek között megtaláltam ezt a csodálatos felvételt.

A helyi és országos sajtóorgánumok gyorsan felkapták a történetet, majd a fényképet megvásárolta a Google. Az óriásvállalat az új kampányában használja ezt, amelynek szlogenje így hangzik: „Mit keresel ezen a nyáron?"

Biztonságosabbnak vélik az emberi táplálékot

De vajon miért érdekli annyira a sirályokat az olyan emberi csemege, mint például a sültkrumpli? A szakemberek szerint nem csak azért, mert rengeteg van belőle, és nem mellesleg könnyen ellopható. A kutatók nemrégiben fedezték fel, hogy

az az étel valóban vonzóbbá válhat a sirályok számára, amit az emberek esznek.

A Royal Society Open Science folyóiratban közzétett 2020-as tanulmány rámutat, hogy a városi környezetben élő sirályok az embereket az étellel társítják és számukra az emberek által éppen fogyasztott táplálék biztonságosabb és kívánatosabb, mint az, amihez éppen nem nyúlnak hozzá vagy például a szemetesben hever.

Csak a megfelelő alkalmat várják a tolvajláshoz Forrás: Paul Broadbent / Alamy Stock Photo

– nyilatkozta Laura Kelley, a Cornwall-i Exeteri Egyetem tudósa. – Ez rávilágít az élelmiszer-hulladék megfelelő ártalmatlanításának fontosságára, mivel a véletlenül táplálkozó sirályok megerősítik ezeket az összefüggéseket.

Ha azt szeretnénk, hogy a sirályok békén hagyjanak minket és az ételeinket, akkor a tudósok szerint érdemes egy egyszerű megoldással élni: bámuljuk őket. Ilyenkor nagyobb valószínűséggel elvonulnak, és máshol keresnek vacsorát.