Pusztító szívverése van a Földnek

Vágólapra másolva!
A Földet és az élővilágot jelentősen befolyásoló geológiai események 27,5 millió évente ciklikusan ismétlődnek – erre jutott most egy kutatócsoport. A szakértők szerint az egész jelenség olyan, mintha bolygónknak „pulzusa lenne".
Vágólapra másolva!

– írta a kiadott közleményben Michael Rampino geológus, a Geoscience Frontiers című szakfolyóiratban megjelent publikáció első szerzője.

Nem először merül fel, hogy a világot átformáló geológiai események – például a tömeges kihalásokat okozó vulkáni tevékenységek – ciklikusan ismétlődnek, ám idáig a technikai hiányosságok miatt e feltevést nem lehetett kétséget kizáróan igazolni. Az utóbbi években azonban elsősorban a radioizotópos kormeghatározás módszerének fejlődésével újabb adatokhoz jutottak a tudósok és a kapott eredmények a fenti hipotézist támasztják alá.

Rampino és munkatársai az elmúlt 260 millió év 89 jól dokumentált geológiai eseményét elemezték, melyek között szerepeltek a tömeges tengeri és szárazföldi fajkihalások, a nagyobb bazaltáras kitörések, a tengerszint-változások, a tektonikus átrendeződések, valamint az óceánok oxigéntartalmának csökkenései is.

Forrás: Science Photo Library/Mark Garlick

A kutatók azt találták, hogy a jelentős kataklizmák kapcsolatban vannak egymással és nagyjából 10 különböző időpontba sűrűsödtek az elmúlt 260 millió évben.

A legutolsó nagyobb geológiai átalakulások 7 millió éve történtek, vagyis körülbelül 20 millió "nyugodt" évnek nézünk még elébe.

Egyelőre a geológusok sem tudják megmondani, mi okozza az ciklikusságot. Felmerült, hogy a Föld belsejében zajló folyamatok befolyásolják a tektonikus mozgásokat és az éghajlatot. Az sem zárható ki ugyanakkor, hogy a globális katasztrófák ismétlődése a Föld keringésével van összefüggésben

(EurekAlert)