A sötét anyag hiányát azonosították egy galaxisban

galaxis
A Cet-csillagképben lévő NGC 1052-DF2 erősen diffúz szerkezetű galaxis
Vágólapra másolva!
A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Hubble űrteleszkópja egy ultradiffúz galaxisban (UDG) - adta hírül a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő portál.
Vágólapra másolva!

Egy furcsa galaxis, ami másmilyen, mint a többi

Az NGC 1052-DF2 (DF2) jelű galaxis távolságát minden eddiginél pontosabban sikerült meghatároznia a Zili Shen és Pieter van Dokkum, a Yale Egyetem kutatói valamint Shany Danieli, a NASA munkatársa vezette nemzetközi kutatócsoportnak.

A távolság pontos meghatározása döntő jelentőségű a galaxis fizikai jellemzőinek meghatározásában, és így a sötét anyag hiányának megállapításában is - mondta Danieli.

A Cet-csillagképben lévő NGC 1052-DF2 erősen diffúz szerkezetű galaxis Forrás: NASA/Hubble Space Telescope

Az Astrophysical Journal Letters című tudományos lapban bemutatott tanulmány a Hubble űrtávcső 40 Föld körül megtett keringésének az észlelési adatain alapul.

Az eredmények megerősítik az asztrofizikusok 2018-as kutatási eredményeit.

"Úgy gondolom, jogosan kérdőjelezték ezt meg, hiszen ez nagyon szokatlan eredmény.

A Föld körül keringő Hubble-űrtávcső segítségével fedezték fel a sötét anyag nélküli galaxist Forrás: NASA/ESA

Jó lenne, ha létezne valamilyen egyszerű magyarázat, például a rosszul mért távolság. De szerintem sokkal viccesebb és érdekesebb, hogy ez tényleg egy ilyen furcsa galaxis" - mondta van Dokkum.

Létezik, de mégsem bizonyított

Az univerzum nagy része a titokzatos sötét anyagból áll, amelynek létét eedig még nem sikerült közvetlenül bizonyítani, csak közvetett bizonyítékokat találtak a létezésére. Feltételezhető, hogy ez a különleges anyag tartja össze a galaxisokat, amelyek forgómozgásuk miatt gyakorlatilag szétrepülnének; a sötét anyag viszont plusz tömeget ad nekik.

A sötét anyag legújabb térképe Forrás: N. Jeffrey; Dark Energy Survey Collaboration

A sötét anyag valószínűleg ötször gyakoribb a normál anyagnál, de nem bocsát ki fényt

vagy detektálható sugárzást, csupán a gravitációs hatása észlelhető. Kutatók szerint a kozmosz 27 százalékát alkotja. Arra egyelőre még nincs jó magyarázat, hogyan és miért nincs a Cet északi csillagképben lévő NGC1052-DF2 jelű galaxisban sötét anyag.

(Forrás: MTI)