Jane Goodallnak ítélték oda a rangos Templeton-díjat

Jane Goodall
Jane Goodall 1960-ban kezdte el a csimpánzokkal kapcsolatos viselkedésbiológiai kutatásait
Vágólapra másolva!
Jane Goodall, a világhírű természettudós és állatvédő kapja idén a Templeton-díjat, a világ egyik legnagyobb pénzbeli jutalommal járó elismerését.
Vágólapra másolva!

Csaknem félmilliárd forintot érő elismerés

"Felfedezései gyökeresen megváltoztatták a világnak az állati intelligenciáról vallott nézeteit, egyszerre alázatra késztető és magasztos módon gazdagították az emberiségről alkotott képünket" - méltatta a tudóst Heather Templeton Dill, a John Templeton Alapítvány elnöke.

A John Templeton által létrehozott díj a világ egyik legnagyobb pénzjutalommal járó elismerése,

jelenleg 1,1 millió fonttal (446 millió forinttal) jár. Az 1972-ben alapított díjat olyanoknak ítélik oda, akiknek életművében, pályafutásában ötvöződik a tudomány és a spiritualitás.

A rangos díj kitüntetettjei között szerepel a béke Nobel-díjas dalai láma is Forrás: AP/Koji Sasahara

Az elismerést először Kalkuttai Teréz anya kapta meg, az utóbbi évek díjazottjai között szerepelt a dalai láma, de két éve II. Abdullah jordániai király nyerte el. A tavalyi díjazott Francis Collins, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek igazgatója, a Humán Genom Projekt vezetője volt.

Úttörő jelentőségűek az etológiai felfedezései

Goodall 1934-ben született Londonban. 1957-ben utazott Kenyába, ahol megismerkedett a világhírű antropológussal és paleontológussal, Louis Leakeyvel. 1960-ban a tudós meghívására kezdte el a csimpánzokkal folytatott világhírű kutatásait a mai Tanzánia területén.

Jane Goodall számára életműve elismeréseként ítélték oda a Templeton-díjat Forrás: AFP/Hector Retamal

Jane Goodall kutatásai hozzájárultak a primatológia forradalmasításához, és megváltoztatták a tudósok valamint a közvélemény szemléletmódját az állatok érzelmi és társadalmi komplexitásának felismerésében. Ő volt az első, aki megfigyelte, hogy a csimpánzok olyan tevékenységeket végeznek,

amelyekről korábban azt hitték, kizárólag az emberek sajátja,

mint például a szerszámok készítése, és azt is kimutatta, hogy a csimpánzoknak saját egyéniségük van.

Jane Goodall 1960-ban kezdte el a csimpánzokkal kapcsolatos viselkedésbiológiai kutatásait Forrás: https://www.nationalgeographic.org/article/jane-goodall/

1977-ben megalapította a Jane Goodall Intézetet a csimpánzok védelmére és tanulmányozására, valamint helyi közösségek támogatására. A kilencvenes években pedig létrehozta a Roots & Shoots környezetvédelmi és humanitárius programot, amelynek gyakorlati projektjei a közösségek, az állatok és a környezet javát szolgálják több mint 65 országban.

87 évesen is folytatja ismeretterjesztő munkáját

"Egyesek azt hiszik, hogy élhetünk a természettől elkülönülve, pedig nem" - hangsúlyozta Goodall, aki szerint mindenkinek át kell gondolnia, hogy ma meghozott döntései milyen hatással lehetnek a jövendő generációkra, és a bolygó egészségére.

Az elmúlt évtizedekben Goodall átlagosan több mint 300 napot töltött utazással évente,

hogy világszerte előadásokat tartson a természetvédelemről és a kollektív cselekvés lehetőségéről a változás eléréséhez.

A 87 éves tudós most is aktív ismeretterjesztő Forrás: AFP/Javier Soriano

A koronavírus-járvány miatt le kellett állnia az utazásokkal, de online tovább folytatta ismeretterjesztő munkáját. Gyermekkori otthonából, Angliából podcastot indított, amellyel 87 évesen is emberek millióit éri el a közösségi médián keresztül.

(Forrás: MTI/AP)