Az erdők sápadt hölgye

madárfészek békakonty
Madárfészek békakonty (Neottia nidus avis).
Vágólapra másolva!
Könnyen elképzelhető, hogy kirándulásaink során a turista ösvény mentén kísért minket, vagy többször is elénk került és mi mégsem vettük észre...
Vágólapra másolva!

Ne gondoljunk rögtön valami erdőben kísértő titokzatos lényre, hiszen bár valóban erdőben él, rejtelmességét a környezetével tökéletesen egybeolvadó megjelenése kölcsönzi számára.

Ez az élőlény ugyanis egy növény; a madárfészek békakonty (Neottia nidus avis), egy olyan vadon élő orchidea faj, amelyre hazánkban meglehetősen gyakran rábukkanhat az az erdőjáró, aki elég figyelmesen fürkészi az erdő talaj szintjét. Ez a virág egyáltalán nem mondható aprócskának, nagyobb példányai a talajból akár 30-40 cm-re is kimagasodhatnak, ráadásul virágzatának formája is látványos, arányaiban nagyméretű fürt. Megjelenése sem korlátozódik rövid időszakra;

bár virágzása május végére, június elejére esik, elszáradt kórója egész évben jelen van.

Alak-háttér megkülönböztető képességünket azonban bármikor próbára tehetjük vele, ugyanis tökélyre vitte az álcázást; mivel nem fotoszintetizál, levelei nincsenek, szára és virágja egyáltalán nem tartalmaz zöld színtesteket, az egész növény drappos, barnás színével megtévesztően olvad egybe a körülötte lévő avarral, ágakkal, holt fakéreggel.

Madárfészek békakonty (Neottia nidus avis). Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/az-erdok-sapadt-holgye

Nevét,- a fáma szerint, dús, madárfészekre emlékeztető gyökeréről kapta, ezt azonban jobb, ha senki nem próbálja meg leellenőrizni,

ugyanis a növény, csak úgy, mint valamennyi hazai orchideafaj; védett.

A magyarországi kosborok között kevésbé gyakori rokonával, a Tojásdad békakonttyal csupán ketten képviselik a Neottia, azaz Madárfészek nemzettséget.

Mivel a nap energiáját nem tudja kihasználni, tápanyagszükségletét mind a csírázó, mind a kifejlett növény más élőlényektől szerzi be; gyökerét (ún. mikorrhiza) különböző gombafajok fonalai hálózzák be,

amelyek egyúttal fák gyökereivel is kapcsolatban vannak, így az orchidea már magja csírázásától kezdve teljes „testfelépítéséhez" és fenntartásához a fák által előállított és gombák révén közvetített anyagokat használja föl.

A madárfészek békakonty (Neottia nidus avis) nem fotoszintetizál, tápanyagszükségletét mind a csírázó, mind a kifejlett növény más élőlényektől szerzi be; gyökerét (ún. mikorrhiza) különböző gombafajok fonalai hálózzák be, amelyek egyúttal fák gyökereivel is kapcsolatban vannak, így az orchidea már magja csírázásától kezdve teljes „testfelépítéséhez” és fenntartásához a fák által előállított és gombák révén közvetített anyagokat használja föl. Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/az-erdok-sapadt-holgye

Addig, míg a „szaporodóképes kort" eléri és csírázás után először virágzik, akár 9 év is eltehet, de legkevesebb 3 évre szüksége van. Más orchideáktól eltérően, melyek egyes években csak tőleveleket, esetleg egy rövidke szárat hoznak és virágot nem, a madárfészek kosbor a talaj felszíne fölött mindig virágzó, vagy termést érlelő hajtásaival jelenik meg.

Beporzását rovarok végzik, de ha erre nem kerülne sor, a virág annyira célszerűen „formatervezett", hogy a virágpor éppen a bibére hullik le.

Apró, tartalék tápanyagot egyáltalán nem tartalmazó magjai, amelyből egyetlen virágfürtben 20 000 –nél is több lehet, augusztusban érnek be. A földre hullott magból holt fák és az azokat bontó gombák jelenléte nélkül azonban sosem nőne föl újabb kosbor.

A szemüket ezentúl erőltetni kívánóknak jó hír, hogy szinte minden erdőtípusban találkozhatnak vele, így bükkösökben, tölgyesekben, törmeléklejtő- és szurdokerdőkben, mészkerülő-, liget- és karsztbokorerdőkben, fenyvesekben, nyíresekben, nyárasokban, az alacsonyabb hegyvidékeken, dombividékekben és néhol az alföldön is.

Termőhelyeit a természetvédelmi szempontokat figyelmen kívül hagyó fahasználat, -amelyet a közvélemény gyakran csak az„erdőirtás" megfogalmazással illet, veszélyeztetheti.

(Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!