Előkerültek a világ egyik legkegyetlenebb kalóztámadásának kincsei

kalóz, kalóztámadás, ezüstérme
Az 1693-os jemeni ezüst érme, amelyet 2014-ben találtak Rhode Island-en
Vágólapra másolva!
Az Új-Angliában talált maroknyi arab ezüstpénz lehet a történelem egyik leghírhedtebb kalóztámadásának utolsó fennmaradt emléke. Az is meglehet, hogy a tudósok most bukkantak a valaha élt egyik leghíresebb kalóz nyomára.
Vágólapra másolva!

A történelmi bizonyítékok arra utalnak, hogy a különleges érméket az amerikai gyarmatokon költhették el az 1690-es évek végén.

A fizetőeszközt Henry Every, más néven John Avery kalózkapitány kalózai használhatták, akik kifosztották az indiai nagymogul Gandzsidavay kincseshajóját, majd menekülni kényszerültek.

Bár a kutatók nem biztosak abban, hogy az érmék innen származnak. Eredetük, dátumozásuk és ebben a távoli régióban való felfedezésük azonban arra utal, hogy a kalózok megszerezték őket, elosztották egymás között, majd amerikai gyarmatokon költötték el.

Felfedezésük emellett új megvilágításba helyezte Henry Every legutóbbi tartózkodási helyét is, ami megmutatja, hol bujkált a kalózkapitány, mielőtt eltűnt volna a zsákmányával.

Az 1693-os jemeni ezüst érme, amelyet 2014-ben találtak Rhode Island-en Forrás: Jim Bailey

– mondta Jim Bailey, a Rhode Island régésze a LiveScience online tudományos portálnak, aki még 2014-ben fedezte el az első ezüstérmét, az úgynevezett comassee-t egy régi gyarmati település helyén, az Aquidneck-szigeten.

A kutatók később találtak még egy tucat ehhez hasonló érmét a legkülönbözőbb helyszíneken. Ezekről azt gondolják, hogy mind az 1695-ös Gandzsidavay kalóztámadásból származik, amely a Vörös-tengeren zajlott.

A beszámolók szerint a kalózok megkínozták és megölték a legénységet és hatszáz utasát, mielőtt a tetemes mennyiségű arannyal és ezüsttel távoztak volna.

A hatalmas arany és ezüstzsákmány mellett a szingapúri maharadzsa lánya is foglyuk lett. Előbbiek mai értéke valahol 12-39 milliárd forint között mozog.

A nagymogul az egész angol kereskedelmet be akarta tiltani, ezért Avery William Kidd mellett nem részesülhetett III. Vilmos 1699-es amnesztiájában. A Royal Navy hadihajókat küldött az üldözésükre. Ekkorra azonban Every és legénysége elmenekült az Újvilágba.