A márciusi tél után beindult a túzokdürgés a Kiskunságban

túzok
Túzok (Otis tarda).
Vágólapra másolva!
A hideg, havas márciusi időjárás következtében kicsit késve kezdtek násztáncba a túzokkakasok a felső-kiskunsági pusztákon, de már látványos vetélkedés folyik a dürgőhelyeken.
Vágólapra másolva!

A túzokok dürgése jellemzően március közepétől veszi kezdetét, legalábbis a dürgésnek az a fázisa, ami már a madarak viselkedésében is megmutatkozik. A kakasok külső jegyeinek megváltozása; azaz a nászruha kialakulása és a bajusztollak növesztése ugyanis már a téli hónapokban megindul, hogy tavaszra teljes pompában virítsanak, de a dürgőhelyeken jellemzően csak márciusban mutatkoznak először a madarak.

A március még csak a vetélkedésről, a kakasok közti rivalizálásról szól, a tyúkok ilyenkor még elkülönülten figyelhetők meg és látszólag mit sem törődnek a kakasok kakaskodásával.

Túzok (Otis tarda). Forrás: http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-otitar

A telelés meghatározó a későbbi rivalizálás szempontjából, hiszen csak a legjobb fizikai állapotban lévő, legrátermettebb kakasok léphetnek az arénába. Nem meglepő, hogy az idei "márciusi tél" kicsit visszább vetette a kezdeti lelkesedést, és a telelőhelyek tápanyagban gazdag repcevetései visszacsalták a madarakat, hiszen nem kockáztathatták, hogy a hideg időjárás miatt idő előtt legyengüljenek.

Nagyon kényes időszak ez több szempontból is. A telelőhelyeken található táplálék bősége és kiszámíthatósága vetekszik a dürgőhelyeken történő szaporodás lehetőségével, ami végső soron minden tevékenységük mozgatója. A kakasok ebben az időszakban a legaktívabbak a levegőben is, hiszen a két terület közti távolság sokszor több kilométer repülést tesz szükségessé, akár napi szinten is. Nem véletlen az sem, hogy ebben az időszakban történik a legtöbb ütközéses baleset is, amennyiben a két terület között szabad légvezetékek húzódnak.

Az Eurázsiai sztyeppzóna nyílt, füves területeinek ritka, de jellegzetes madara, elterjedési területén belül felaprózódott, elszigetelt állományai alakultak ki. A füves puszták jelentették eredeti élőhelyét, de az extenzíven művelt mezőgazdasági területekhez is tudott alkalmazkodni. Tavasszal látványos dürgés közben alakulnak ki a párok. Az elmúlt évszázadok vadászatai során a kakasok jelentős részét lelőtték, ennek következtében a túzok poligámmá vált. Fotó: Horváth Tibor Forrás: https://www.knp.hu/hu/hirek/tovabb-gyarapodott-a-hazai-tuzokallomany-229

A kakasok idén március 25. után nagy létszámban jelentek meg a központi dürgőhelyeken, ahol hosszabb-rövidebb ideig tartózkodnak. A napokban 20-40 példányos csoportok vetélkedése volt megfigyelhető egy-egy ilyen belső dürgőhelyen, míg a tyúkok 40-60 példányos csoportokban külön mozognak a környező gyep- és szántóterületeken, alaposan felmérve a dürgő- és költőhelyek állapotát. Hideg, szeles időjárás esetén, vagy a nagytestű sasok (rétisas, parlagi sas) zavarására a csapatok együtt kénytelenek megváltoztatni tartózkodási helyüket, ami meglehetősen mozgalmassá teszi a hónapot a túzokok számára.

Áprilisra már némileg rendeződnek az erőviszonyok és a legtöbb kakas elkülönülten pózol a tyúkok előtt, akik a párzást követően április második felében rakják le tojásaikat.

Mivel a túzok mezőgazdasági környezetben, talajon fészkel, a költések megsemmisülésének nagyon nagy esélye van.

A pótköltések miatt a kakasok dürgése egész májusban, sőt még június elején is megfigyelhető, hiszen nem szalaszthatják el egy esetleges második, vagy akár harmadik próbálkozás lehetőségét.

A fentiek értelmében érthető, hogy miért kell a túzokoknak kitűnő formában kezdeniük a szaporodási időszakot, hiszen a kakasok egy bő három hónapos állandó viaskodás és dürgés, míg a tyúkok egy szintén több hónapos kotlás és fiókanevelés előtt állnak.

A márciusi tél kissé megzavarta a madarak viselkedését, ám az olvadás után már szinte semmi nem állhat a szaporodás útjába, így a túzokok aktivitása érezhetően megnőtt a napokban.

Mivel a túzok mezőgazdasági környezetben, talajon fészkel, a költések megsemmisülésének nagyon nagy esélye van. A pótköltések miatt a kakasok dürgése egész májusban, sőt még június elején is megfigyelhető, hiszen nem szalaszthatják el egy esetleges második, vagy akár harmadik próbálkozás lehetőségét. Forrás: http://knp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=news_35_2833

Hol láthatunk túzokot?

A Kiskunságban mintegy 600-650 példány túzok él, így a túzokkal való találkozás nem olyan reménytelen esemény, mint amilyennek elsőre tűnik. A központi nagy dürgőhelyek látogatása a zavarás elkerülése miatt csak szakvezetés keretében történhet, de a Kiskunsági Nemzeti Parkban és annak környékén számos lehetőségünk van találkozni Európa legnagyobb testtömegű madarával.

A Kiskunság legjelentősebb túzok dürgőhelye Kunszentmiklós külterületén található, így a térségben járók nagy eséllyel megpillanthatják őket.

Akik pedig Bugyi településről Kunpeszér felé tartanak, kis szerencsével a műútról is megfigyelhetik a túzokok tavaszi násztáncát, ami a világ egyik legnagyobb élményt nyújtó természeti jelensége.

Túzok (Otis tarda). Forrás: http://knp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=news_35_2833

A túzokok megfigyelését segíti több más védelmi intézkedés mellett „A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában" elnevezésű LIFE Nature pályázat (www.tuzok.hu), aminek keretében kialakítanak egy túzokvédelmi látogatóközpontot és több megfigyelőpontot is.

(Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park: http://knp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=news_35_2833)