Nem véletlenül rendelünk a szendvics mellé gyakran sült krumplit

szendvics
A szendvics mellé valahogy mindig rendelünk még valamit
Vágólapra másolva!
Valamilyen oknál fogva hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a hideg ételek nem telítenek el bennünket eléggé, szemben a meleg táplálékkal. A legújabb kutatások szerint mindez akarva-akaratlan túlevésre csábíthat bennünket, ami komoly veszélyforrást jelent az egészségünkre.
Vágólapra másolva!

Bár az emberi faj több tekintetben racionális, ám nem minden tekintetben. Az Appetite tudományos folyóiratban most publikált tanulmányban a kutatók a szenzoros és egyéb hatásokat vizsgálták az emberek étel- és italválasztására vonatkozóan. Következtetéseik több meglepő eredményt is tartogattak.

Azt a furcsa gyakorlatot vizsgálták, miszerint ha egy szendvicset vagy más, hideg ételt vásárolunk, akkor a rendelésünk mellé „gyakran becsúszik" még néhány plusz tétel.

A tudósok megállapították, hogy azok a vásárlók, akik ilyen ételeket vásároltak, kétszer nagyobb eséllyel rendeltek „a la carte extrákat", például sült krumplit és süteményeket, mintha a szendvics „puszta hidegsége nem tudná őket kielégíteni kísérő kiegészítések nélkül".

A szendvics mellé valahogy mindig rendelünk még valamit Forrás: The Spruce Eats

A szakemberek szerint egy ilyen étkezés során az agyunk úgy érzi, hogy "ez csak egy hideg szendvics", ami nem lehet elég, és ami önmagában nem adhat megfelelő jóllakottság érzést.

– írta Sara Baskentli, Lauren Block, Maureen Morrin a tudományos publikációban, amit a ZME Science online tudományos portál idéz. – Utóbbi abban jelentkezett, hogy az éhes vásárlók egyetlen étkezés során további ételeket és italokat rendeltek, mintegy kiegészítésként.

Magyarázatként megjegyezték, hogy a meleg ételeket általában tudat alatt a családi ünnepekkel azonosítjuk, ami arra emlékeztet minket, hogy valaki törődik velünk, mert azért süt-főz, hogy mi táplálkozni tudjunk.

A meleg étel a gondoskodást szimbolizálja, a hideg pedig nem Forrás: foodcollection/Foodcollection / Foodcollection GesmbH/Foodcollection Gesmbh

A meleg ételt tehát akaratlanul is a gondoskodással tesszük egyenlővé, míg a hideg étel pont ennek az ellenkezőjét képviseli.

A hipotézis teszteléséhez a kutatók két héten át vizsgálták egy kávézó megrendeléseit, összesen 123 vásárló táplálkozási szokásait elemezve. Végül arra jutottak, hogy nem csak a hideg szendvicseket vásárlók kértek kétszer nagyobb eséllyel valamiféle „kiegészítőt", de a hideg italokat rendelők is háromszor többször vásároltak élelmiszereket is, például kiflit vagy muffint.

A szerzők kiemelték, hogy mindez jól jelzi az étvágy és az éhség közötti fontos különbséget, amire az egészségünk érdekében nem árt még jobban odafigyelni.