Tüzesek, szenvedélyesek és kitűnő harcosok: amazonok a történelemben
A híres ókori történetíró, Hérodotosz szerint az amazonok ügyesen bántak az íjjal és kiváló dárdavetők voltak
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Régóta foglalkoztatja az emberiséget a kérdés: vajon léteztek-e az ókori görög mitológia amazonjai? A tüzes női harcosok állítólag a szkíta nép tagjai közé tartoztak és a Fekete-tenger környékén vándoroltak, ám néhány történész szerint ugyanolyan fiktívek voltak, mint más görög mítoszok, például a tengerbe habjaiból kagylóhéjon felbukkanó Aphrodité vagy az aranygyapjú meséje.
Megcáfolták a mítoszokat
A modern történészek gyakran azt feltételezik, hogy az amazonokról elsőként hírt adó Homérosz történetei a fantázia szüleményei, amelyeket Krisztus előtt 8. században dokumentáltak. Ám amikor a régészek az 1990-es években elkezdték azonosítani a területen feltárt, ősi női csontvázakat, minden megváltozott. A maradványokat ugyanis harcos sírokba temették.
Néhány csontvázat harci sérülések borítottak, például nyílhegyeket találtak a csontjaikba ágyazva
– állítja Adrienne Mayor, a Stanford Egyetem Tudománytörténet Programjának kutatója a LiveScience online tudományos portálnak, aki „Az amazonok: a harcos nők legendái az ókori világban" című könyvet írta. – Néhány maradványt pedig olyan fegyverekkel együtt temettek el, amelyek megegyeznek az amazonok ősi művészi ábrázolásaival, amelyeket a görög műalkotásokon láthatunk.
Hozzátette: a régészetnek köszönhetően ma már tudjuk, hogy a fantáziának gondolt mítoszok pontos részleteket árulnak el az egykor a sztyeppéken élt nomád és harcias nőkről, akik a mitikus amazonok történelmi megfelelői lehettek.
Általában hígítatlan bort fogyasztottak
Ezek a nomád harcosok a szkíták néven ismert ősi törzscsoport részeit képezték, akik a lovaglás és az íjászat mesterei voltak. Krisztus előtt 700-tól Krisztus után 500-ig hatalmas területen éltek az eurázsiai sztyeppén, a Fekete-tengertől Kínáig.
A szkítákat a korabeli feljegyzések makacs népként írják le, és arról voltak híresek, hogy elszeretettel fogyasztottak túlzott mennyiségű, hígítatlan bort.
Ez ellentétben áll a görögök szokásaival, akik a bort szívesen keverték vízzel. A szkíta nép emellett gyakran fogyasztott erjesztett kancatejet és termesztett kendert, mint az egyik legősibb iparnövényt.
A permafroszt örökké fagyott talajában megőrződött és mumifikálódott szkíták fagyott testének elemzése után kiderült az is, hogy a bőrüket erősen tetoválták állati figurákkal
– mutatott rá a British Múzeum a tudományos portálnak eljuttatott közleményében.
A szkíta társadalmakban azonban nem kizárólag a nők éltek úgy, mint a görög mítoszban, hanem a közösségnek egyszerűen csak olyan női tagjai is voltak, akik pontosan úgy élték a mindennapjaikat, mint a férfiak. Lényegében a szkíta nők egy része gyakran csatlakozott a férfiakhoz a vadászatban és a csatában is.
Egyre több női harcost azonosítottak
Néhány kutató szerint az ókorban összefoglaló néven szkítáknak hívott kelet-európai, illetve nyugat-ázsiai lovas népek harcos asszonyai ihlették azoknak az amazonoknak a legendáját, amelyek újra az érdeklődés fókuszába kerültek, például a 21. században híressé vált Wonder Woman filmek kapcsán.
Örömteli a tudat, hogy a sztyeppéken élő lányok és nők megtanultak lovagolni, nyilakkal lőni és harcolni, akárcsak hímnemű testvéreik
– magyarázta Mayor, aki kifejtette, hogy a zord pusztai területeken áthaladó kisebb csoportok számára az ellenségek állandó fenyegetése miatt ugyanis mindenkinek a saját érdeke is volt, hogy segíteni tudják egymást a védekezésben és a rajtaütésekben, kortól és nemtől függetlenül.
Hozzátette: többször bukkantak 10 és 45 év közötti, egykor egyértelműen aktív női harcosokra a szkíta temetkezési helyeken.
A régészek eddig több mint háromszáz harcos nő maradványát azonosították,
akiket a férfiakhoz hasonlóan lovakkal és fegyverekkel együtt temettek el; évente egyre többet ilyen sírt fedeznek fel a szakemberek.
Világszerte megjelennek a különböző kultúrákban
Ám nem a szkíták voltak az egyetlen népcsoport, ahol nők is kivették a részüket a hadviselésből és a vadászatból, és nem csak a görögök írtak mítoszokat az amazonokról és a hozzájuk hasonló nőkről.
Találkozhatunk olyan, izgalmas történetekkel, amelyek közül néhány a képzelet szülötte és néhány a valóságon alapul
– magyarázta Adrienne Mayor. – Az ókori Rómából, Egyiptomból, Észak-Afrikából, Arábiából, Mezopotámiából, Perzsiából, Közép-Ázsiából, Indiából és Kínából is származnak feljegyzések amazon nőkről.
A szakemberek azt is hangsúlyozták, hogy a háborúba lépett nők világszerte megjelennek különböző kultúrákban, Vietnamtól Afrikán át egészen Amerikáig.
A dél-amerikai Amazonas folyó neve is egy ilyen történethez, mítoszhoz kapcsolódik:
az Encyclopedia Britannica szerint Francisco de Orellana spanyol katona nevezte el, aki 1541-ben talált rá a folyóra, miután állítólag bátor női harcosok támadták meg őt és csapatát. A férfi szerint támadói igencsak hasonlítottak a görög mitológiából ismert amazon harcosokra.