Szovjet lágervilág: szinte minden második magyar család érintett

Rajzer Györgyné Herhalt Katalin „málenkij robot” túlélő emléke a Szovjetunióból

Százmillióra becsülik a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát világszerte, miközben Kelet-Közép-Európában a számuk elérheti az egymilliót is, akik életüket vesztették kényszermunkatáborban, éhínségben vagy a kegyetlen bánásmód, illetve kivégzések során. Az 1945-1947 közötti időszakban a szovjetek által megszállt országokban szinte mindenki érintettnek számított: vagy az elhurcolás, kitelepítés által, vagy úgy, hogy családtagot, családtagokat, rokonokat, barátokat veszített el. Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában címmel rendeznek kétnapos online nemzetközi tudományos konferenciát 2021. február 25-én és 26-án.

Több százezer embert civilként hurcoltak el

A második világháború alatt Magyarország területén mintegy 14,7 millióan éltek, ám az 1944 és 1947 közötti időszakban mintegy 300 ezren a nyugati és 960 ezer, más becslések szerint egymillióan kerültek szovjet (hadi)fogságba.

Hazánk mai területéről az elhurcoltak száma elérte a 600-700 ezer főt; közülük mintegy 200 ezer főt civilként hurcoltak el.

Nem véletlen, hogy a magyar társadalom egyik legégetőbb kérdése a szövetséges hatalmak fogságába került katonai és polgári személyek sorsa és mielőbbi hazahozatala volt.

Misek Pál, taksonyi „málenkij robotos” fából készült bőröndje, mellyel öt év kényszermunkát követően tért haza a Szovjetunióból és Rózsa Sándor, ráckevei elhurcolt alumínium csajkája és pohara Forrás: Bielik István

„Szegény feleségemék viszont egy nagyon rossz lágerbe kerültek, a 10-esbe. Pincében voltak ahol térdig érő talajvíz volt, ezért köveket kellett lerakni, hogy eljussanak a priccsekhez. Tetű nagyon sok volt. [...] a bányához, ami Makajevka szomszédságában volt, négy és fél kilométert kellett gyalogolni esőben, sárban, hóban, míg az ember odaérkezett. Rettenetes körülmények között dolgoztunk, nagyon sokan haltak meg. Ahogy fogyott a nép, úgy vonták össze a lágereket" – emlékezett vissza a kegyetlen körülményekre Misek Pál, taksonyi túlélő, aki öt évet szenvedett a Szovjetunió különböző táboraiban, és akit Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn 2017-ben megjelent Emlékezz Ránk!...azokra, akik „egy kis munkán" voltunk a Szovjetunióban című könyve idéz.

Ő is az úgynevezett „málenkij robotosok" (a kifejezés az orosz „malenykaja rabota" szóra utal, ami „kis munkát" jelent) táborát erősítette, akiket a Vörös Hadsereg és a Belügyi Népbiztosság (NKVD) emberei hurcoltak el több éves kényszermunkára. Válogatás nélkül szedték az embereket, a lényeg az volt, hogy a létszám meglegyen; az elhurcoltak között akadt 13 éves, de 76 éves is.

Többen már nem bírták az utazást sem

A katonákat a civilekkel összekeverték és az utóbbiakról is csak a (hadi)fogoly kérdésen belül lehetett beszélni, Magyarországról ítélet nélkül tömegesen hurcolták el az embereket a szovjetunióbeli Hadifogoly- és Internáltügyi Főparancsnokság (GUPVI) lágereibe. A mindenki által jól ismert GULAG táborokba általában koholt vádak, bírósági ítélet alapján kerültek a politikai és köztörvényes rabok.

Rajzer Györgyné Herhalt Katalin „málenkij robot” túlélő emléke a Szovjetunióból Forrás: Bielik István

Az elhurcoltakra először több napos, kíméletlen gyalogmenet várt, melyek köztes célja elsősorban a kárpát-medencei gyűjtőtáborok voltak.

Akadtak köztük olyanok is, akik több gyűjtőtábort is megjártak, mire a hideg és fűtetlen vagonokba kerültek, ami elindult velük a romániai, ukrajnai átmeneti-elosztótáborokon keresztül a szovjet kényszermunkatáborokba. Hogy miért? A tömeges elhurcolásoknak két alapvető indokot találtak: a munkaerő beszerzést és a megtorlást.

Magyarországot meg kell büntetni"

– szögezte le Sztálin már 1943. március 23-én, amikor Robert Anthony Eden, brit külügyminiszterrel tárgyalt.

Lampert Jánosné Sulcz Ilona lágerben készült fotói, ahol rabtársaival, sorstársaival szerepel Forrás: Bielik Istvan

A dokumentumok alapján a katonai hadifoglyok mellett a Magyarországról történt civil elhurcoltak közé kerültek a hadifogolylétszám-kiegészítés, etnikai tisztogatás, és németként való internálás okán fogolystátuszba került áldozatok.

Bemutatják a téma legfrissebb kutatási eredményeit

A Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Miskolci Egyetem „Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában" címmel kétnapos online nemzetközi tudományos konferenciát szervez 2021. február 25-én és 26-án.

Az eseményen négy ország, tizenkét egyetemének, múzeumának, levéltárának, tudományos kutató szervezetének húsznégy történésze, kutatója osztja meg a legkülönbözőbb aspektusból a konferencia témájában végzett kutatásainak eredményeit.

Az Origónak a tanácskozás egyik főszervezője, Makra Mónika, történész, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága tikára árult el részleteket:

A szovjet fogságba vetett magyarok kérdése régóta foglalkoztatja a történészeket. Most is ez hívta életre a konferenciát?

Százmillióra becsülik a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát a világon, hazánkban is százezrek vesztették életüket. A konferencia aktualitását is ez adja: február 25-e a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja. A becslések szerint a szovjet kényszermunkatáborokba a korabeli Magyarország területéről

1944. augusztus vége és 1945. május vége között közel egymillió magyart hurcoltak el közül minden harmadik, vagyis 300-350 ezer honfitársunk vesztette életét.

Szintén aktuálissá teszi a konferencia szervezését az az örömteli hír, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár 2021 tavaszán várhatóan közzé teszi azt a közel 700 ezer fős online adatbázist, melyen az elmúlt két évben dolgozott.

Rózsa Sándor, ráckevei lakos levelei a Szovjetunióból. Dr. Szalóczy Péter Makra Mónika gyűjteményébe adományozta Forrás: Bielik István

2019-ben az Orosz Állami Hadilevéltárral kötött egyezménynek köszönhetően a Magyar Nemzeti Levéltár megkapott digitálisan több százezer úgynevezett nyilvántartó kartont azokról a magyar nemzetiségű személyekről, akiket a második világháború idején a Vörös Hadsereg foglyul ejtett és ezt követően a Szovjetunióban hadifogolyként nyilvántartottak. Látjuk, hogy a pandémiás időszak ellenére is óriási a társadalmi igény a téma további feldolgozására és kutatására.

Miért fontos ma ezekről a kérdésekről beszélni?

A téma egészen a rendszerváltozásig tabunak számított, pedig a korabeli Magyarország területéről körülbelül 1 millió főt hurcoltak el, akiknek a harmada elhunyt és nem csak a szovjet lágerekben, hanem már a kifelé vezető úton, vagy még az itthoni gyűjtőtáborokban a kegyetlen körülmények miatt. A szerencsésen hazatérő túlélők viszont azzal szembesültek, hogy nem beszélhettek arról, ami velük történt, a hallgatás közben a feledés homályába merítette az áldozatok emlékét. A rendszerváltást követően viszont elkezdtek kinyílni a kapuk.

Több száz elhurcolt történetét ismerhetjük meg levéltári dokumentumokból, a hozzátartozók visszaemlékezéseiből, korabeli iratokból és fotókból Forrás: Bielik István

Úgy látjuk, hogy számos családban még csak most realizálódik, hogy őket is érintette valamilyen módon a téma. Látjuk ezt, amikor beszélgetünk velük vagy odajönnek hozzánk egy-egy előadás után. Kiderült, hogy szinte minden második családban van érintettség.

Arra bátorítjuk őket, hogy ne hallgassanak, hanem beszéljenek róla. Rengeteg kérés érkezik az egyesülethez, hogy segítsünk megtalálni részleteket a múlt töredékéből vagy épp előkerülnek olyan levelek és dokumentumok, amiket nem tudnak hova tenni. A történészek fontos feladata, hogy segítsenek ebben. Mi nem a múltért, hanem a jövőért dolgozunk és együtt dolgozzuk fel a traumáinkat.

Milyen témákat érint a konferencia?

Nem véletlen a konferencia címe sem: a közösség és az egyén szerepének jelentőségét pont a szovjet kartonokból látjuk most még inkább. Fontos tudnunk, hogy mi történt az egyénekkel, de egy városnak vagy megyének annak is kiemelt jelentősége van, hogy mi történt egykor a közösségében. Mi most ezekre a kérdésekre keressük a választ. Kiléptünk a kliséből is, és nem egyetemenként vagy országonként szekciókra bontva, hanem az egyes témákat tekintve mutatjuk be a legfrissebb kutatási eredményeket.

Az elhurcoltak embertelen körülmények között dolgoztak Forrás: Origo

Előtérbe kerül többek között a (hadi)fogoly kérdés a társadalomban; a fogolykartonok feldolgozottsági szintje; az egyes régiókban hogyan léptek előre kutatásaikban a szakemberek, és hogy milyen újabb források születtek a témában.

Kanadából is bejelentkeznek hozzánk, ahonnan egy túlélő leszármazottja meséli el a személyes történetét, de rengeteg PhD-hallgató is beszél a kutatási témájáról, fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokat bevonjuk egyesületünk életébe, hisz rajtuk is áll az áldozatok emlékének megőrzése, rengeteg a munka, minden segítség jól jön.

Milyen jövőbe mutató, tudományos eredmények születtek az utóbbi időszakban a témában?

Az előadásokon is számos új kutatási eredményről számolunk be, de több hiánypótló könyv is megjelent a témában. Kis József és Kunt Gergely például több éven át folytatott kutatást a „málenkij robot" Miskolc és környéki áldozatok felkutatása céljából, ahol több száz személy történetét ismerhetjük meg levéltári dokumentumokból, a hozzátartozók visszaemlékezéseiből, korabeli iratokból és fotókból. Ennek végeredményét, a „Málenkij robot Nagy-Miskolcon" című könyvet a konferencián mutatjuk be.

Tavaly jelent meg Márkus Beáta „Egy csepp német vér" című monográfiája is, melyben

az úgynevezett 0060-as parancs alapján, német származásuk indokával összeszedett és elhurcolt tízezrek történetei kapnak főszerepet.

Donbász, bányamunkás robotosok: propaganda fotó 1948-ból Forrás: Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága,

A kötetben levéltári források és helytörténeti munkák alapján a történész felhívja a figyelmet arra, hogy az ország különböző régióiban a fogolygyűjtési akciók mennyire máshogy zajlottak le. A közelmúltban publikálta Bognár Zalán a „Málenkij robot - A Magyarországról ítélet nélkül szovjetunióbeli kényszermunkára elhurcolt civilek története" című könyvét, amely a témában az eddigi legalaposabb monográfia, amiben

a sokáig elhallgatott, elfelejtésre ítélt történetekről beszél, esetenként kitérve egy-egy emberi sorsra

a szakirodalom felhasználásával és a korabeli dokumentumok, valamint a túlélők százai vallomásainak hitelességével. De szinte a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága minden tagjának jelentek meg tényfeltáró munkái az elmúlt években.

Az online konferencián a közönség is interaktívan részt vehet: a szervezők minden szekció végén húsz percet biztosítanak arra, hogy a jelenlévők reagáljanak az előadásokra és beszélgessenek azokról. Az esemény meghívóját és részletes programját megtekintheti ide kattintva.