Hét jel, ami szürkehályogra utal

szem írisz retina
Woman's eye.
Vágólapra másolva!
60 éves kor felett a látásromlás egyik leggyakoribb oka a szürkehályog kialakulása. A szem megbetegedése jellegzetes tünetekkel jelentkezik. Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa hét pontban sorolja fel a szürkehályog leggyakoribb jeleit.
Vágólapra másolva!

1. Felhős napok

A szürke hályog kezdeti szakaszában, még nem hat jelentősen a látásra. A szemlencse betegségének kezdetén a dolgok először csak kissé homályosnak tűnnek, gyenge fényviszonyok között összemosódnak, mintha csak egy impresszionista festményt nézne. A tünetek látást zavaró hatása idővel azonban általában növekszik. A világ felhősnek, homályosnak, komornak tűnhet.

2. Éjszakai látásromlás

A szürkehályog megjelenése befolyásolja az éjszakai látást, és megnehezít bizonyos éjszakai tevékenységeket, például a vezetést. Erre vonatkozóan az ausztrál Curtin Egyetemen végeztek egy kutatást, amelynek eredménye szerint a szürkehályog kezelése 13 százalékkal csökkentette az autóbalesetek kockázatát. Ha tehát arra gyanakszik, hogy az ön éjszakai látásromlását – egy még fel nem tárt – szürkehályog okozza, ne üljön volán mögé, és minél előbb keressen fel egy szemész szakorvost!

3. A ragyogó fények vakítanak

A fényérzékenység is a szürkehályog gyakori tünete. Az a fajta fényérzékenység utalhat szürkehályogra, ha erős fény hatására káprázást tapasztal. Az erős napfény is sokkal jobban zavarhatja a szemét, mint korábban.

4. Fényudvar mindenhol

Szürkehályog következtében a szemlencse elhomályosulása ún. fényelhajlást okozhat a szemben, aminek következtében a fényforrások – utcai lámpák, fényszórók – körül glóriákat, karikákat láthat. Ez ismételten az éjszakai látást nehezíti meg, az autóvezetést pedig veszélyessé teheti.

Forrás: Origo

5. Gyakran kell szemüveget vagy kontaktlencsét cserélnie

Ha azt tapasztalja, hogy még csak egy év telt el és már megint erősebb – vagy most éppen gyengébb – szemüvegre vagy kontaktlencsére van szüksége, előfordulhat, hogy szürkehályog áll a háttérben. Egy bizonyos érettség után a lencsehomály okozta látásromlást nem is lehet majd szemüveggel korrigálni, ekkor mindenképp érdemes már elgondolkodni a szürkehályog műtéten.

6. Halványabban látja a színeket

A szürkehályog előrehaladtával a szemlencse homályok sárgába vagy barnába fordulhatnak. Ennek eredményeként a szembe érkező összes fénynek sárga az árnyalata, vagyis olyan az agyban leképződő kép, mintha „kék blokkoló" napszemüveget viselne. A színek egyre fakóbbá, halványabbá válnak. Szürkehályog-műtétet követően nem pusztán a látásélességét nyeri vissza, újra színesben láthatja a világot.

7. Torzítás és kettős látás

Ez a két tünet akkor tapasztalható, amikor a szürkehályog már előrehaladott állapotban van. Ilyenkor a tárgyak alakjai torznak tűnhetnek. Ugyanakkor kettős látást is tapasztalhat, ami akkor sem múlik, ha becsukja az egyik szemét.

A ma alkalmazott szürkehályog kezelés kb. 50 éve használt műtéti módszeren alapuló eljárás, modern technológiával kivitelezve, ahol az elszürkült szemlencsét ultrahang segítségével távolítják el és a helyére egy speciális műlencsét ültetnek be. Az eljárás ma már rutinműtétnek számít. Teljesen fájdalommentes és mindössze 10 percig tart.