Tízmilliárd éves szuperföldet találtak

Illusztráció a matuzsálem bolygóról
Vágólapra másolva!
A Tejútrendszer egyik legöregebb csillaga körül kering a Földnél másfélszer nagyobb kőzetbolygó.
Vágólapra másolva!

A TOI-561 egy 10 milliárd éves csillagrendszer, majdnem olyan idős, mint a világegyetem. Az itt található szuperföld nagyon közel kering az anyacsillagához, nagyjából 12 óra alatt kerüli meg azt. A szuperföldek olyan égitestek, amiknek a tömege a Föld és Neptunusz tömege közé esik. A csillaghoz való közelség miatt a bolygó felszínén pokoli forróság, 1700 Celsius-fok uralkodik.

– mondta dr. Lauren Weiss, a planétát leíró tanulmány egyik szerzője.

– tette hozzá.

Illusztráció a matuzsálem bolygóról Forrás: W. M. KECK OBSERVATORY/ADAM MAKARENKO

A TOI-561 csillagrendszer nagyjából 280 fényévre található a Földtől, és a most felfedezett mellett további két bolygót foglal magába. Az égitestet a Hawaii Egyetem csillagászai fedezték fel a W. M. Keck Obszervatórium segítségével.

A bolygó felfedezéséről és tulajdonságairól bővebben a The Astronomical Journal című szakfolyóiratban lehet olvasni.