Az éghajlatváltozás miatt tűnt el a jégkorszak emberének kortársa

Marmagasságuk elérte a két métert

A jelenkor tendenciája, hogy az emberi tevékenység megjelenésével gyakran eltűnnek bizonyos állatfajok az emberi terjeszkedés, a túlvadászás, a betegségek vagy más okok miatt. A tudósok régóta ennek tudják be számos ikonikus faj, például gyapjas mamutok és barlangi oroszlánok kihalását. A Current Biology tudományos szaklapban most publikált tanulmány azonban egyértelműen rávilágít, hogy a történet nem ennyire fekete-fehér.

A klíma melegedésével kezdett csökkenni a számuk

Az izgalmas tanulmányban a Svéd Természettudományi Múzeum és a Stockholmi Egyetem munkatársai szekvenálták 14 gyapjas orrszarvú ősi DNS-ét a szövet-, csont- és szőrminták segítségével. Ahogy hangsúlyozzák,

az óriási vadállatok nagy számban és stabil populációban éltek a jégkorszak idején, pedig az emberek évszázadokon át mellettük éltek a szibériai élőhelyükön.

A hirtelen éghajlatváltozás következtében azonban melegedni kezdett a klíma, és az orrszarvúak száma hirtelen drasztikusan csökkenni kezdett.

Az állat jól alkalmazkodott a kegyetlen időjárási körülményekhez Forrás: Pinterest

Eredetileg úgy gondoltuk, hogy az emberek tizennégy vagy tizenötezer évvel ezelőtt jelentek meg Szibéria északkeleti részén, pont akkor, amikor a gyapjas orrszarvú kihalt

– mondta Love Dalén, az egyetem paleogenetikai professzora, a tanulmány vezető szerzője a ZME Science online tudományos portálnak. – Ám az utóbbi időkben tett felfedezéseink arra utalnak, hogy az emberi tevékenység már jóval korábban, mintegy harmincezer éve nyomokat hagyott a területen.
Hozzátette: ebből az következik, hogy a gyapjas orrszarvú kihalásához vezető tendencia egyáltalán nem egybeesik egybe az emberek első megjelenésével a régióban.

A két faj sokáig élhetett egymás mellett

A gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) az orrszarvúfélék családjának egy kihalt faja, amely körülbelül 350-450 ezer évvel ezelőtt jelent meg a pleisztocén kori Eurázsiában, és csak a kainozoikumi eljegesedés végével, mintegy 14-10 ezer éve. A kolosszus növényevő tömege 1800–2700 kilogramm között lehetett, marmagassága elérte a 2 métert; étrendje főként fűből, cserjékből, zuzmókból és mohákból állt.

A gyapjas orrszarvú méretei egy emberhez viszonyítva Forrás: Pinterest

A jégkorszak emberének kortársa Dél-Koreától Skóciáig és Spanyolországig elterjedt volt; a francia barlangfestmények már 30 000 évvel ezelőtt is ábrázolták őket.

Az állatnak a mai rokonaihoz hasonlóan két hatalmas tülke volt, amelyek közül az első akár az egyméteres hosszt is elérhette. A gyapjas orrszarvú hosszú, tömött szőrzetével rendkívül jól alkalmazkodott a szibériai fagyos időjáráshoz.

Marmagasságuk elérte a két métert Forrás: Pinterest

Megvizsgáltuk a populáció méretének változásait és megállapítottuk, hogy az mintegy 29 ezer évvel ezelőtt szépen növekedett

– mutatott rá Nicolas Dussex, a Paleogenetikai Központ posztdoktori kutatója, a tanulmány társszerzője. – Ha az embereknek szerepe lett volna a gyapjas orrszarvúk kihalásában, akkor a populáció számának jelentős csökkenését kellett volna látnunk már attól a pillanattól kezdve, amikor a két faj kapcsolatba lépett egymással.

Az eredmények alapján azonban úgy tűnik, hogy az orrszarvú populációk az emberek mellett évezredeken át stabilak maradtak.

És bár a tudósok nem zárták ki teljes mértékben az állat eltűnésével kapcsolatban az emberi tevékenység (például a vadászat) szerepét, végül mégis arra jutottak, hogy a gyapjas orrszarvú kihalása nagy valószínűség szerint leginkább az éghajlattal kapcsolatos, drasztikus változásoknak tudható be.