Több mint megkétszereződött az elefántok száma Kenyában 1980 és 2018 között

afrikai elefánt
Évente körülbelül 30.000 afrikai elefántot ölnek meg az orvvadászok. Kína sokáig az elefántcsont kereskedelem legnagyobb piaca volt, de 2018-ban betiltották.
Vágólapra másolva!
Az orvvadászat elleni erőteljes fellépésnek köszönhetően több mint kétszeresére nőtt az elefántok száma 1980 és 2018 között Kenyában - jelentette be szerdán az ország idegenforgalmi minisztere.
Vágólapra másolva!

1989-ben Kenyában csupán 16 ezer elefánt élt, ez a szám növekedett 34 ezerre 2018-ig - közölte Najib Balala.

"Az elmúlt néhány évben sikerült megfékezni az orvvadászatot hazánkban"

- mondta újságíróknak a tárcavezető az Amboseli Nemzeti Parkban, ahol részt vett elefántok nyomkövetővel való felszerelésében és iker elefántborjak névadóján.

Évente körülbelül 30.000 afrikai elefántot ölnek meg az orvvadászok. Kína sokáig az elefántcsont kereskedelem legnagyobb piaca volt, de 2018-ban betiltották. Forrás: Wikimedia Commons

Az orvvadászat az elmúlt években Kenyában és a Szaharától délre fekvő afrikai országokban megugrott, orvvadászok bandái elefántokat és orrszarvúkat mészároltak le agyaraikért, tülkeikért, amelyek a népi gyógyászatban keresett alapanyagok.

2016-ban Uhuru Kenyatta elnök több ezer elefántagyart és orrszarvútülköt égettetett el,

a kormány szigorúbb büntetéseket - hosszabb idejű börtönbüntetést és nagy összegű bírságot - vezetett be az orvvadászok, illegális vadállatkereskedők ellen.

Balala elmondta azt is, hogy várakozásaik szerint a koronavírus-járvány miatt idén és jövőre 80-90 százalékkal csökken a Kenyába látogató külföldi turisták száma.

(Forrá: MTI)