Több száz éves kőtáblát találtak a kínai nagy fal egyik tornyában

Trónok harca
A Kínai Nagy Fal
Vágólapra másolva!
Több száz éves, a Ming-dinasztiára (1368-1644) visszavezethető kőtáblát találtak a Kína északi részén lévő nagy fal egyik őrtornyának tetején - közölték a hatóságok.
Vágólapra másolva!

A 102 centiméter hosszú, 62 centiméter széles és 13 centiméter vastag táblát a Csienan (Qian'an) város melletti falszakasz egyik őrtornyában találták. A rajta olvasható mintegy háromszáz karakteres felirat a Ming-dinasztia 15 tisztviselőjének nevét és tisztségét sorolja fel.

Az említett személyek a nagy fal ezen szakaszának építését segítő főgenerálisok voltak, valamint azon hatósági személyek, akik a későbbi időszakokban a fal védelmében vettek részt - mondta el Kuo Li-fej, a Csienani Múzeum kurátorhelyettese.

- mondta Kuo.

A Kínai Nagy Fal Forrás: Wikimedia Commons

Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő kínai nagy fal több egymással összekötött falrészből áll. Áthalad Kína számos tartományán és városán. A természeti erők és az emberi pusztítás hatására több része súlyosan sérült vagy összeomlott, ezért sürgős felújításra van szüksége az építménynek.

A kínai nagy fal pontos hosszát nem lehet megállapítani, mivel nem egységes építmény, hanem különböző korokban épült falszakaszok összessége. A becslések 3 és 10 ezer kilométer között ingadoznak, az összes különálló falszakaszt összeadó mérés szerint azonban mintegy 50 ezer kilométer hosszú.

A csienani szakasz 45,3 kilométert tesz ki, főként a Ming-dinasztiában épült. A kulturális ereklyék védelme érdekében a város 24 őrt fogadott fel a közeli falvakból.

(MTI/Hszinhua)