Súlyosan megsérült egy bálnákkal úszó nő Nyugat-Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Hosszúszárnyú bálnákkal úszó turistacsoport egy tagja szenvedett súlyos sérülést Nyugat-Ausztráliában - írta a MSN ausztráliai hírportálja hétfőn.
Vágólapra másolva!

A 29 éves nő szombaton a népszerű Ningaloo-zátony közelében úszott egy turistacsoporttal, amikor ütés érte. A kórházban azt mondták, hogy belső vérzése volt a felsőtestén valószínűleg ütéstől szenvedett sérülés miatt. Meg nem erősített jelentések szerint

a nő beszorult két bálna közé,

melyek akár 19 méter hosszúra is megnőhetnek.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, hogy a szervezők felelősségét megállapítsa.

Ahogy az a lentebbi videóban is látható a Ningaloo-zátonynál rendszeresen szerveznek olyan búvártúrákat, amelyeken

a résztvevők egész közel úszhatnak a különböző tengeri állítokhoz, köztük a bálnákhoz is.

A régióban még tart a hosszúszárnyú bálnákkal való szervezett búvárkodás ötéves próbaidőszaka,

melyet a környezetvédelmi minisztérium (DBCA) is ellenőriz.

Tizenöten kaptak engedélyt, hogy kilencfős csoportokat vezessenek bálnákkal búvárkodni. A résztvevőknek azt tanácsolják, 15 méternél ne ússzanak közelebb az állatokhoz.

A 2015-ben indult próbaidőszak alatt majdnem tízezren úsztak már bálnákkal, súlyos sérülés eddig nem történt.