Talán nem is látta a csúcsot a Föld legmagasabb hegyének névadója

Mount Everest
A tudósok egyet értenek abban, hogy ez a világ legmagasabb hegye
Vágólapra másolva!
Kétszázharminc éve, 1790. július 4-én született Sir George Everest, aki India első feltérképezőjeként szerzett érdemeket, neve mégsem ezért maradt fenn örökre: róla nevezték el a Föld legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet.
Vágólapra másolva!

Gigantikus vállalkozásba fogott

A Walesben született Everest a katonai akadémián főként a matematikában jeleskedett. Részt vett Jáva szigetének elfoglalásában és feltérképezésében, majd 1818-ban a britek által frissen meghódított Indiába került, a szubkontinens térképészeti felmérésével megbízott Lambton ezredes mellé. A gigantikus vállalkozás háromszögeléssel mérte fel a hatalmas gyarmatot egy délkör mentén a déli Comorin-foktól a Himalájáig, 2400 kilométer hosszan.

A mérések végpontja az Uttar Prades-i Kalianpurban volt, ahol Everest csillagászati módszerekkel pontosította mérései eredményét Forrás: Wikimedia Commons/Maull & Polyblank

Az 1802-ben indult vállalkozás időtartamát először öt évre becsülték, de végül negyven lett belőle, és a számítógép előtti korszak legbonyolultabb egyenleteit kellett hozzá kiszámolni.

Everest elődjének 1823-ban bekövetkezett halála után „örökölte meg" a pozíciót, amelyet két évtizeden át töltött be, 1830-tól már mint India főtérképésze.

A tudósok egyet értenek abban, hogy ez a világ legmagasabb hegye Forrás: Pinterest

Fáradhatatlanul, pontosan és leleményesen dolgozott sivatagban és dzsungelben,

számtalan újítást vezetett be a mérőeszközök, a módszerek és a számítások terén. Többek között ő hozott létre helyi műhelyt az elromlott műszerek javítására, így azokat nem kellett Angliába visszaküldeni.

Everest ellenezte a névadást

Feladatának befejezése után, 1843-ban visszavonult és hazatért Angliába. Itt megválasztották a legrangosabb tudományos testület, a Royal Society tagjának, és lovagi címet kapott. Sir George Everest 1866. december 1-jén hunyt el.

Máig nem tudni bizonyosan, látta-e saját szemével a világ legmagasabb hegyét.

Az azonban biztos, hogy a Himalája „XV. csúcsát" 1852-ben az ő módszerének alkalmazásával mérte fel utóda, Andrew Vaugh, aki a tudomása szerint névtelen csúcsnak a Mount Everest nevet adta, „örökre megörökítendő a földrajzi kutatások kiváló mesterének emlékét".

A Mount Everest a Himalája, és a földkerekség legmagasabb hegye Forrás: Wikimedia Commons

A hegynek azonban már nem is egy neve volt, csak az angolok ezt nem ismerték vagy nem vették figyelembe: tibeti nyelven Csomolungmának (A Föld Istenanyja), nepáliul Sagarmathának (A mindenség anyja) hívják. Everest maga különben ellenezte a névadást, de 1865-ben (tehát még életében) a Royal Society hivatalosan is jóváhagyta Vaugh javaslatát.

Magasságán azóta is vitatkoznak

A tudósok ma csak abban értenek egyet, hogy ez a világ legmagasabb hegye, magasságán viszont azóta is vitatkoznak. Az első mérés 8839 méter volt, a későbbi mérések 8848 métert adtak.

1998-ban egy amerikai expedíció 8850 métert, 2005-ben egy kínai 8844 métert mért,

de ehhez még mintegy négyméteres hósapka járult, azaz megint csak 8848 méter volt az eredmény. A hó- és jégsapka magassága a csúcson ugyanis folyamatosan változik.

Egy 1999-ben elvégzett amerikai GPS-technológiás mérés szerint 8850 magas a csúcs, a tengerszinttől számítva Forrás: Wikimedia Commons

A Mount Everest a tektonikai tevékenység következtében északkeletre tolódik, és évente mintegy 4 milliméterrel nő,

de magassága a 2015-ös tibeti földrengés során néhány milliméterrel csökkenhetett.

A világ legmagasabb hegye

Másnéven: Sagarmāthā (Nepál), Csomolungma (Tibet, Kína)
Magasság: 8848 m (29,029 láb)
Elhelyezkedés: Kína, Nepál (Tibet)
Legnépszerűbb útvonal: South Col (Nepál)
Tartomány: Himalája
WGS84: 27° 59′ 17″ N, 86° 55′ 31″ E

Idén május végén értek fel az Everest csúcsára azok a kínai földmérők, akik ismételten megmérik a világ legmagasabb hegyét, és akik ehhez először végeztek nagy pontosságú légi gravitációs méréseket. Az eredmény hónapok múlva várható.

Ha kíváncsi arra, hogy mikor hódították meg először a csúcsot, és hogy ki ért első magyarként a világ tetejére, akkor lapozzon!