Így tette tönkre a gazdákat a kommunista diktatúra

Ávósok "padláslesöprés" közben
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés 2012. március 26-án nyilvánította a Rákosi-diktatúra kuláküldözéseinek idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, "a parasztság ünnepe" volt.
Vágólapra másolva!

A kíméletlen kommunista terror utoléri a parasztságot is

A határozat elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar gazdák kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését. Az Országgyűlés javasolta, hogy a kuláküldözés történetéről és körülményeiről méltó módon, rendszeresen emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a magyar gazdák szenvedését.

A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg (a kulák orosz eredetű szó, jelentése gazdag paraszt).

Rákosi Mátyás, az 1945 után fokozatosan kiépülő kommunista diktatúra feje kíméletlen harcot hirdetett meg a "kulákokkal" szemben Forrás: Fortepan

A sztálinista rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen, minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát.

A támadások célkeresztjébe - a szovjet mintának megfelelően - a kuláknak bélyegzett gazdák kerültek,

akiket a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két világháború között parasztpolgárnak neveztek. Rákosi Mátyás, az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a kuláküldözést mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét.

Rákosi Mátyás 1948 augusztusában hirdette meg a "harcot", vagyis a kíméletlen terrort a középparasztság, a kommunista terminológia szerint a "kulákok" ellen Forrás: Fortepan

A kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő akadályozóinak minősítették

és a "dolgozó nép" ellenségének kiáltották ki.

Országosan mintegy 71 ezer úgynevezett kulákcsaládot tartottak nyilván.

Az Államvédelmi Hatóság, a "munkásosztály ökle" a rákosista diktatúra legfontosabb elnyomószerve volt Forrás: Fortepan

Az minősült „kuláknak", akinek 25 hold vagy annál több szántója, öt hold vagy annál több szőlője volt,

de ide sorolták a cséplőgép-tulajdonosokat, valamint a malmot üzemeltetőket is. A "kulákká nyilvánításnak" elvileg voltak jogszabályi keretei, de mondvacsinált ürüggyel bárkiből kulák válhatott, a gyakorlatban a helyi pártvezetőség döntött arról, hogy ki kerüljön fel a listára.

A kommunisták a gazdatársadalom megsemmisítésére törekedtek

Megindult a módosabb parasztok szisztematikus üldözése, a kuláknak minősítetteket különösen sújtották az olyan intézkedések, mint az egyre növekvő mértékű beszolgáltatás, a valószerűtlenül magas adó miatti teher, és ezek teljesen ellehetetlenítették őket.

Rákosiék a kuláküldözést is a sztálini szovjet "példa" alapján szervezték meg Forrás: Ria/Novosti

Sokukat a lakásukból komfort nélküli melléképületbe költöztettek vagy kitelepítettek,

a lakóházaikba pedig helyi pártfunkcionáriusok telepedtek be.

Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat és öngyilkosságot követett el, másokat az otthonukban, vagy a börtönben vertek agyon.

A kuláknak minősítettek földönfutókká, a rendszer páriáivá váltak, akik közül sokan követtek el öngyilkosságot Forrás: Fortepan

Nem csoda, hogy a gazdák tömegesen ajánlották fel "önként" földjüket az államnak. A kulákokat megbélyegezték, igazolványukban ott virított a nagy K betű,

amely iskolás gyermekeik neve mellett is szerepelt az osztálynaplóban.

Gyerekeiket középiskolába nem vagy csak lakóhelyüktől távoli intézménybe vették fel, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobbak sem kerülhettek. Nagykorúságuk elérése után ezért sokan költöztek a városokba, mert ha munkásként dolgoztak, néhány év múlva már bejuthattak az egyetemre, főiskolára.

Nyolc éve lett június 29. a kuláküldözések emléknapja

Az 1953 júniusában, Sztálin halála után megalakult Nagy Imre-kormány több korrekciós intézkedést hozott, a kuláknak minősítettek számára ezek közül az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése bizonyult a legfontosabbnak.

Nagy Imre Rákosi 1953-ban történt menesztése után lett kormányfő. A Nagy-kormány enyhített a kulákokat sújtó rendelkezéseken Forrás: Fortepan

A "kulákkérdés" azonban nem került le a napirendről, a pártvezetés Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett annak érdekében, hogy tovább szítsa a kulákokkal szembeni gyűlöletet.

A kulákokat tették felelőssé a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetek felbomlásáért,

de azért is, ha a téeszek gyenge eredményt értek el.

Az ideiglenesen háttérbe szorult Rákosi és köre továbbra is gyűlöletet szított az úgynevezett "kulákság" ellen Forrás: Fortepan

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal.

1959 tavaszán törvényerejű rendelet szabályozta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, csoportok alakításának feltételeit és működési módját.

Ávósok "padláslesöprés" közben Forrás:MTI

Az első emléknapon, 2012. június 29-én Kecskemét főterén emlékművet állítottak a kuláküldözést elszenvedett embereknek,

2014. június 22-én pedig emléktáblát avattak az üldözött, megalázott és kifosztott hazai kulákoknak Csömörön, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékhelyen.

(Forrás: MTVA Sajtóadatbank)