Ritka szumátrai tigris pusztult el, miután drótcsapda foglya lett

szumátrai tigris
A szumátrai tigris súlyosan veszélyeztetett faj, alig 400 egyede élhet még vadon
Vágólapra másolva!
Ritka szumátrai tigris pusztult el, miután drótcsapda foglya lett és napokig éhezett - jelentette be a szumátrai vadvédelmi hatóság kedden.
Vágólapra másolva!

Nem tudni, hogy szándékosan akarták-e csapdába ejteni

Szumátra Riau tartományában helyi földművesek bukkantak egy hím tigris tetemére hétfőn, az állat lábait kapta el a csapda. Azonnal értesítették a hatóságot - közölte Suharyono, a tartományi Természetvédelmi Hivatal vezetője.

A szumátrai tigris súlyosan veszélyeztetett faj Forrás: Nyíregyházi Állatpark

"A vad pusztulását a lábán esett sérülésen kívül az okozta, hogy napokig nem evett-ivott" - közölte a szakember. Nem tudják, hogy a csapdát szándékosan tigris elejtésére helyezték-e ki.

Jáván és Balin már kihaltnak számít

Tavaly óta legalább öt ember halt meg tigristámadásban Szumátra szigetén.

A szumátrai tigris az indonéziai tigrisek utolsó alfaja, Jáva és Bali szigetén már kihalt a ragadozó.

Szumátrai tigrisból mindössze négyszáz maradt a vadonban, számuk az élőhelyük zsugorodása és az orvvadászat miatt csökken.

(Forrás: MTI/dpa)