Kiderült, hogy hány balkezes él a világon

balkezesség
A balkezeseknek más az agyszerkezetük.
Vágólapra másolva!
Minden tizedik ember balkezes a világon - közölte a bochumi Ruhr Egyetem pénteken.
Vágólapra másolva!

Több mint tíz százalék a balkezesek aránya

Több különböző tanulmány kiértékeléséből arra jutottak a német kutatók, hogy a balkezesek aránya 10,6 százalék.A jobb- és balkezesség besorolása attól függ, milyen szigorúak a kritériumok.

A legszigorúbb kritériumok alapján a kutatásban résztvevők 9,34, a kevésbé szigorú kritériumok szerint viszont 18,1 százalékuk balkezes.

A balkezeseknek más az agyszerkezetük. Forrás: https://www.bbc.com/news/health-49579810

A kutatók ebből számították ki az átlagarányt.

A tudósok figyelembe vették azt is, hogy az emberek mintegy 9 százaléka különböző feladatokra különböző kezet használ. Az ilyen emberek aránya csaknem ugyanakkora, mint a tisztán balkezeseké.

Evolúciós sajátosság az egyik kéz előnybe részesítése

Az egyik kéz előnyben részesítése (legyen az jobb- vagy balkezesség) az eszköz- és nyelvhasználat képességével,

valamint az agy funkcionális és anatómiai specializálódásával együtt az emberi faj jellemzője:

ezek a dolgok különböztetik meg az ember evolúcióját a majmok evolúciójától.
A szakértők eredményeikről a Psychological Bulletin című szaklapban számoltak be.

(Forrás: MTI/AFP)