A szárnyas őshüllők új csúcsragadozóit találták meg a Szaharában

T-rex
A repülő pteroszauruszok is ragadozó életmódot folytattak
Vágólapra másolva!
A kutatók három új repülő őshüllő fajt fedeztek fel, amelyek mintegy százmillió évvel ezelőtt éltek a Szaharában. A Cretaceous Research tudományos folyóiratban publikált tanulmány a pteroszauruszok egy eddig ismeretlen közösségét tárta fel, amelyek egykor az őskori Marokkóban éltek.
Vágólapra másolva!

Fogakkal teli állkapcsa volt

A pteroszauruszok, azaz a „szárnyas gyíkok" néven emlegetett repülő őshüllők a késő triász kortól a kréta időszak végéig éltek. A rend egy régebben gyakran használt neve a madárgyík (Ornithosauria).

A pteroszauruszok voltak a mai tudásunk szerint az első gerincesek, amelyek szert tettek a repülés képességére.

A repülő pteroszaurusz szárnyfesztávolsága elérte a négy métert is Forrás: Triangle News/02031765581/contact@trianglenews.co.uk/Baynor University

– mondta David Martill, a Portsmouthi Egyetem paleontológusa a LiveScience tudományos online portálnak, aki marokkói és amerikai kutatótársaival közösen végezte a vizsgálatokat. – Ezek a repülő hüllők egy olyan világ fölé emelkedtek, amelyben a ragadozók uralkodtak, köztük krokodilszerű vadászok és húsevő dinoszauruszok.

A korai fajoknak hosszú, fogakkal teli állkapcsa volt és hosszú farka; a későbbi formák esetében a farok jelentősen megrövidült, és voltak olyan fajok, amelyeknél a fogak is hiányoztak.

Igazi csúcsragadozónak számítottak

A pteroszauruszok a közvélekedéssel ellentétben nem dinoszauruszok voltak, hanem olyan őshüllők, amelyek az evolúciós családfa egy másik ágán fejlődtek. A dinoszauruszok nagyjából 150 millió évig tartó időszaka a „szárnyas gyíkok" virágkorának is számított; fosszíliáik azonban rendkívül ritkák, mivel csontjaik üregesek voltak. A faj már jóval a dinoszauruszok előtt uralta az eget.

A repülő pteroszauruszok is ragadozó életmódot folytattak Forrás: Wikimedia Commons

– mutatott rá David Martill. – Igazi csúcsragadozók lehettek a saját korukban, gyilkos megjelenésű, nagy tüskeszerű fogakkal.

A marokkói pteroszauruszokat a tudósok az állkapcsok és fogak darabjaiból azonosították.

Szárnyuk leginkább a denevérekére emlékeztetett, amelynek segítségével hatalmas távolságokat is képesek voltak megtenni a táplálkozás érdekében.

David Martill szerint a paleontológusok most egyfajta aranykort élnek meg a repülő őshüllők felfedezése terén, hiszen idén már három új fajukat fedezték fel, pedig még csak három hónap telt el.